„Ideje foglalkozni vele”- ezzel a címmel jelentették meg a davosi Világgazdasági Fórumra időzítve azt a tanulmányt, ami a gazdaság rejtett hajtóerejéről ír. Ebben az áll, hogy évente milyen hatalmas értéket állítanak elő ingyenes háztartási, családi szociális munkával a nők, és példaként egy átlagos indiai nő élete szerepel, aki napi 16-17 órát dolgozik, naponta vizet hord több kilométer távolságból, felkészíti gyermekeit mindennap az iskolára, takarít, mos, reggelit, vacsorát készít, főz, és emellett egy alulfizetett állásban dolgozik. Ha a napi vízhordást bevásárlással helyettesítjük, valójában megérkezünk Magyarországra, a leírt tevékenységek pedig abszolút ismerősek lehetnek honfitársaim számára. Jó pár éve esti vasalás közben bosszankodtam a pökhendi politikusi nyilatkozaton, amikor a képernyőről arcomba vágta a feltörekvő férfiú: többet kell dolgoznunk. Akkor házi számítást végeztem, és idéztem azt a hazai közgazdasági tanulmányt, miszerint nyugdíjba vonulásáig egy nő átlagosan kábé 27 millió forintnyi házimunkát végez, melynek ellenértékét természetesen soha nem kapja meg. Azóta sok víz folyt le a Dunán, az óradíj mellett más is változott. Megérkezett az új generáció: fiatalok, akik másként gondolkodnak, másként élnek, új kereteket szabnak. És ez így van jól.