Tam_Bau
MENÜ
2024. július 16.
Valter
Régen becsülték, manapság mellőzik az eperfát

Régen becsülték, manapság mellőzik az eperfát

agrotrend.hu

A találékony magyarság nem hagyta veszni a tömegesen termő javakat.

Volt olyan idő, amikor az eperfákat akkora becsben tartották, hogy 25 pálcaütés is járhatott annak, aki kivágott belőlük egyet is. A fekete, fehér vagy rózsaszín gyümölcsű fehér eperfa és a sötétpiros gyümölcsű fekete eperfa egyaránt bőtermő, zamatos gyümölcsük és levelük pedig sokféleképpen felhasználható.
Magyarországon két eperfafajnak van igazán ismert múltja, a fehér epernek (Morus alba) és a fekete epernek (Morus nigra). Van némi képzavar az eprek terén, hiszen a fehér eper is gyakran sötétlila, majdnem fekete, ráadásul bekavar még a nevek közé a földi eper is, amely inkább szamóca, és ha ez még nem lenne elég, a fekete eperfát meg sokfelé savanyú szederfaként ismerik.

Fehér, rózsaszín, sötétpiros

Napjainkban a hazai eperfák zöme fehér eperfa, amelynek gyümölcse fehér, rózsaszín vagy sötétlila is lehet. Kínából származik, ahol komoly kultúrája van termesztésének és gyümölcse felhasználásának. Magyarországon Mária Terézia rendeletei nyomán kezdték tömegesen telepíteni selyemhernyó-tenyésztés céljából.

Akkoriban a törvény is védte ezeket a fákat. Szándékos fapusztítás esetén minimum 25 pálcaütés, de akár halálbüntetés is járhatott. A nagyétkű, selyemszálakat termelő hernyókat az eperfa lombjával etették, e célból az utak mellé eperfasorokat telepítettek, amelyek nyomai még itt-ott megvannak. Külön epreskertek is létesültek, és minden falusi udvarba is ültettek fákat.

A selyemhernyó-tenyésztők bárki portájára bemehettek lombot gyűjteni.

Egy régi beszámoló szerint „az Ormánságban a hatóságilag kijelölt „bogaras” lányok eléggé undorodtak a hernyók gondozásától, ugyanakkor a lakosság azért a szívébe zárta a fekete, fehér és cirmos gyümölcsöt termő fákat; lekvárt és pálinkát főztek termésükből”. A találékony magyarság nem hagyta veszni akkoriban a tömegesen termő javakat, pláne akkor, ha az ingyen volt.

A pálinka és a lekvár mellett az epertermés takarmányként is jelentőssé vált, ezért sokfelé ültették a gazdasági udvarokba is. Különösen a baromfi kedvelte, a tyúkok versenyt futottak egy-egy lepottyanó eperszemért. Ma a spontán is többfelé előforduló fák alól a vadak is szívesen csemegéznek. Múltbeli érdekesség, hogy az eperfa gyökérszálait vékonyra hasítva, felpuhítva zsák- és bocskorvarrásra, valamint természetes kötözőanyagként is használták. A fájából készült hordóban érlelt pálinka aranyszínűre és kristálytisztára érett, ízének pedig rendkívüli harmóniát adott az eperfahordó

Gyümölcse és levele is felhasználható

A fehér eperfa gyümölcse éretten különösen édes. Kicsepegett, besűrített nedvét el is tették hajdanán télire, sőt különös találékonyság volt, hogy a cukorban is szűkös, háborús időkben a tonnaszámra termő gyümölcs levét befőttek és lekvárok édesítésére is használták. Ez volt a „Szabolcs megyei édesítő”, és úgy nézett ki, mint a melasz. Levelét itthon megszárítva teafűként is használták. Kínában már nagyon régóta ismert gyógynövény, érdemes a gyógyhatásai felől is tájékozódni.

A balkáni országokban a fiatal leveleket szívesen töltik meg bárányhússal vagy más töltelékkel, illetve hasonlóan készítik el, mint mi a töltött káposztát vagy töltött szőlőlevelet.

A levél vitaminokat, antioxidánsokat, értékes ásványi anyagokat tartalmaz, de talán még fontosabb, hogy fehérjetartalma magasabb, mint más hasonló zöldeké, éppen ezért fejlődtek rajta olyan jól a selyemhernyók is.

A fehér eperfák tömeges vesztét a levelükön szintén jól szaporodó amerikai fehér szövőlepke károsítása és a 20. századi útszélesítések okozták, amikor sorra vágták ki az eperfasorokat. Bár magról szaporodva, spontán is sokfelé megjelent, ma már minden öreg példány különösen nagy kincs.