MENÜ
2024. október 6.
Brúnó, Renáta
Rebrov: Legyenek büszkék magukra!

Rebrov: Legyenek büszkék magukra!

hirtv.hu • fotó: hirado.hu

„Nem volt kevesebb lehetőségünk, mint a riválisnak."

A Ferencváros csak hosszabbításban kapott góllal szenvedett 2-1-es vereséget a Juventus vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.

Csalódottak vagyunk, hogy a végén kikaptunk, de a mutatott játéknak nagyon örülök. Védekezésben kiemelkedőt nyújtott az egész együttes. Nagyszerű meccset játszottunk a Juventusszal, és még kontrákra is maradt erő. Nem volt kevesebb lehetőségünk, mint a riválisnak - értékelt a keddi összecsapás utáni sajtótájékoztatón az ukrán szakember, aki hozzátette, az öltözőben is azt mondta tanítványainak, hogy legyenek büszkék magukra.

Rebrov szerint a Ferencváros az első félidőben kifejezetten jól játszott, de a másodikban is magabiztosságot adott, hogy az első 15 percben nem kapott gólt. Megjegyezte, összességében az egész 90 perccel elégedett.

„Nem szeretnék egy játékost sem kiemelni, mert az egész csapat kiválóan teljesített. Védekezésben mindenki jól játszotta a saját szerepét. Ha a BL-ben ilyen védekezést tudunk nyújtani a Juventus ellen, akkor a hazai bajnokságban is képesek vagyunk rá” - fogalmazott elismerően Rebrov.

„Végig meccsben voltunk a Juventusszal, több olyan támadást is tudtunk vezetni, amire készültünk. Az olaszoknak nem sok lehetőségük volt Ronaldo gólján kívül az első félidőben. A másodikban már kevesebbet birtokoltuk a labdát, kevesebb támadást vezettünk, az energiát felemésztette a védekezés, de szervezettek maradtunk, így alig volt lehetőségük. Megérdemeltük volna az egy pontot” – értékelt csalódottan Dibusz Dénes.

A magyar válogatott felidézte a hosszabbításban esett meccset eldöntő gólt is, szerinte szerencsétlen találattal kaptak ki.

„Morata a mozgásommal ellentétesen visszafejelte a labdát, próbáltam kézzel-lábbal hárítani, de besodortam a labdát. Ez egy minitragédia, 92 percen keresztül jól végeztük a dolgunkat, néha kis szerencsével, de tartottuk a döntetlent. Egy picit már elhittük, hogy megvan ez a pont, így rosszabbul érint, mintha tíz perccel a vége előtt kaptuk volna a gólt” – mondta Dibusz, aki hozzátette,

bravúr lett volna megfogni hat-hét méterről a fejest, senki nem is hibáztatja, csak bosszantó, hogy ilyen szerencsétlen góllal vesztettek.
A 30 éves hálóőr szerint a Juventus elleni jó teljesítmény annak köszönhető, hogy sokat tanultak az előző három BL-csoportmérkőzésből, így kevesebbet hibáztak a védő harmadban, nem próbáltak minden labdát megjátszani.

Andrea Pirlo, a Juventus trénere elismerte, hogy nem játszott jól az együttese, amely szerinte nem használta eleget a széleket, és lassan járatta a labdát.
„Sok minden nem úgy működött, ahogy elterveztük, de végig hittünk a győzelemben, ezért dicséret jár a játékosoknak, mert ez vezetett sikerre. Fel tudtunk állni a kezdeti hibából” – fogalmazott a játékosként világbajnok vezetőedző, aki nem mulasztotta el megdicsérni a Ferencvárost, amiért a dinamikus játékosaival zavart tudott kelteni.

A G csoportból négy forduló után a százszázalékos Barcelona, valamint a Juventus is továbbjutott, a Ferencváros a hozzá hasonlóan egypontos Dinamo Kijevvel harcol a harmadik helyért, amely Európa-ligás folytatást ér a tavaszi szezonra. Az ukránok jelenleg jobb gólkülönbségükkel megelőzik a magyar bajnokot.

Jövő szerdán az ötödik fordulóban a zöld-fehérek a katalán sztárcsapatot fogadják a Puskás Arénában.