MENÜ
2024. október 6.
Brúnó, Renáta
Pakson „teremnek

Pakson „teremnek" a magyar gólkirályok

Ághassi Attila

Bár joggal merülhet fel a kérdés, igazából nincs túl nagy titok, hogy miért a Paks adja a gólkirályokat.

2006-ban, még a tizenhat csapatos NB I.-be jutott fel a Paks, és azóta szilárdan őrzi a helyét az élvonalban. A 2020-as, koronavírus-járvány miatt megszakított bajnokságban közel állt a kieséshez, ám mivel Debrecenben kiharcolt egy döntetlent, bent maradt.

 Idén Varga Barnabás lesz az, a hátralévő három fordulóban szinte biztosan nem tudják utolérni őt, ehhez ugyanis kisebb csoda kéne, tekintve, hogy Varga 26 gólnál jár, a második helyen pedig 13 góllal jön a honvédos Nenad Lukić. Varga előtt tavaly Ádám Martin, tavalyelőtt pedig Hahn János volt a legeredményesebb góllövő az NB I-ben. A gólkirályság kézzelfogható hozadéka, hogy mindannyian bemutatkozhattak a felnőtt válogatottban is.

Ha egy kicsit távolabbra tekintünk, azt is láthatjuk, hogy a már említett 2020-as szezonban Könyves Norbert a második helyen zárt a góllistán. Simon Attila 2014-ben szintén paksi színekben jutott el a gólkirályságig. A Paksról induló és a ferencvárosi kitérő után oda visszatérő Böde Dániel 2016-ban lett a Fradi centereként a liga legeredményesebb játékosa.

A gólkirályság a csapat teljesítményén is meglátszik, az elmúlt négy évben így alakult a Paks gólkülönbsége (zárójelben az adott szezonban dolgozó vezetőedzők neve):

2019-2020: 46–53 (Csertői Aurél, Tomiszlav Szivics, Osztermájer Gábor)
2020-2021: 76–64 (Bognár György)
2021-2022: 75–63 (Bognár)
2022-2023: 55–48 (Waltner Róbert, Bognár)
Tegyük ide a gólkirályságot hozó gólszámokat is – 2020: Könyves 13 gól, 2021: Hahn János 22 gól, 2022: Ádám Martin 31, 2023: Varga Barnabás 26 (eddig).

Bár joggal merülhet fel a kérdés, igazából nincs túl nagy titok, hogy miért a Paks adja a gólkirályokat. Azon túl, hogy nyilván lényegesen könnyebb kitűnni abból a csapatból, amelyik sok gólt lő, a Paks pedig többnyire a legtöbb gólt lőtte az elmúlt szezonokban. Az külön örömteli, hogy valamennyien magyar játékosok, de ez nem is meglepő, mert a Paks a feljutása óta kizárólag magyar játékosokra épít, ezzel karrierlehetőséget kínál azoknak a magyaroknak, akik esetleg hullámvölgybe kerültek egy rosszabb klubváltással, de eközben megadja az esélyt a fiatalabbaknak is.

 A Paksra nemcsak Bognár György idejében volt jellemző a támadó foci, de tagadhatatlan, hogy Bognár alatt csúcsosodott ki az eredményesség. Az edző a nyáron az MTK-hoz igazolt, ahol megbukott, de miután februárban visszatért Paksra, nyolc győzelem mellett mindössze kétszer veszített. A csapat sorra gyűjtötte a pontokat, és a formájukat látva már inkább az lenne a meglepetés, ha nem lennének képesek megtartani a dobogós helyezésüket, amivel a nemzetközi porondra is kiléphetnek.

Az alaptétel, hogy a Paks két csatárral játszik, és a két csatár a középpályáról komoly támogatást kap. Bognár olyan képességeket hozott elő a játékosokból, amikről ők maguk talán nem is hitték, hogy bennük vannak. Emellett akkor sem cserélte le őket, amikor nem ment nekik a játék, mert abban bízott, hogy egy villanásra mindig képesek, és befolyásolhatják a meccset.

Hahn János szekszárdi születésű, de saját nevelésű játékosnak tekinthető, aki 2013-ban elfogadta a Puskás Akadémia ajánlatát, mert nem bízott abban, hogy befér a Paksba – hogy aztán egyszer se lépjen pályára a frissen feljutó Felcsútban, és egy év után boldogan tért vissza. Ebben komoly szerepet játszott Tököli Attila is, akire példaképként nézett fel. (Az egykori válogatott csatár 2014-ig játékosként, majd 2018-ig pályaedzőként volt a csapatnál.)

Hahn a 2021-es szezonban teljesedett ki, a Felcsútnak ekkor négyet rúgott, de emiatt nem volt elégtétel benne – azért a labdát, amivel játszottak, megtartotta emlékbe. A szezon végén a DAC vitte el, ám egy szezon után megint visszat

Ádám Martin Szegedről került a Vasas akadémiájára 2009-ben, majd 2014-ben, 19 évesen mutatkozott be az akkor másodosztályú klubban. 2017-ben az NB I.-ben bronzérmes Vasasban 7 gólt lőtt, a következő idényben neki sem ment a játék, a Vasas kiesett. Nem azonnal ment el a Kaposvárhoz, még egy fél szezont lehúzott Angyalföldön. A Kaposvár feljutásából kivette a részét, de az első osztályban a bentmaradást nem tudták kiharcolni.

Ádámnak viszont mentőövet nyújtott a Paks. Az első évében Hahn mögött neki is összejött nyolc gól, majd amikor Hahn elment, első számú csatárrá lépett elő, és mindenhol rettegtek tőle a hazai élvonalban, mert jól használta a kapu előtt testi erejét, és a fejjátékát is kamatoztatni tudta. 31 góllal zárt, amivel Nyilasi Tibor 30 éves rekordját írta át.

2022 nyarán bemutatkozott a válogatottban. Azt, hogy ez mekkora ugrás volt neki, jól érzékelteti, hogy 2021-ben, amikor Hahn már kerettag volt az Eb-n, ő a szülőfalujában nézte a meccset, a kertben grillezve. Egy évvel később már a németek ellen játszhatott, ziccerbe került, az angolok legyőzéséből gólpasszokkal vette ki a részét. A szezon végén Dél-Koreába igazolt, 2023 márciusában pedig a bolgárok ellen (3–0) már tétmeccsen is betalált a válogatottban. 28 éves, ha egyszer befejezi a légióskodását, visszatérhet Paksra is.

Varga Barnabásé egyáltalán nem szokványos karrier. A szombathelyi akadémián nevelkedett, de ott megtört a pályája. Ezért fogta magát, szülőfalujából átbringázott a határ másik oldalára, és az osztrák ötödosztályú Eberauban játszott már 17 évesen. Onnan a Mattersburg igazolta le, miután kiszúrták a tehetségét. A Mattersburghoz a magyar szülők előszeretettel vitték át a gyerekeiket, mert nem bíztak a hazai rendszerben.

2016 novemberében, 22 évesen lőtte az első gólját az osztrák élvonalban, de nem tudott gyökeret ereszteni. A másodosztályú Lafnitzhoz került, majd a Gyirmót hívására tért vissza Magyarországra. 2021-ben oroszlánrészt vállalt a klub feljutásában 12 góljával, a 2022-es szezonban viszont a 13 gólja is kevés volt ahhoz, hogy összejöjjön a bent maradás. A Paks lecsapott rá, pláne, hogy Ádám Martin elszerződött Dél-Koreába, és kellett a helyére valaki.

Varga pedig megtáltosodott, rögtön a harmadik fordulóban mesterhármast jegyzett, ez egyébként az elődeinek is védjegye volt. Április végén a Kecskemét elleni 3–2-es sikerből is három találattal vette ki a részét. Varga lövi a büntetőket is, de ez nem kisebbíti az érdemeit. A csatár felkeltette Marco Rossi érdeklődését is, és be is mutatkozott a válogatottban, amire még a Gyirmóton töltött évei alatt sem számíthatott, nemhogy előtte, amikor még Ausztriában focizgatott.