MENÜ
2024. június 20.
Rafael
Nemzeti munkaszüneti nap a legfontosabb cél jegyében

Nemzeti munkaszüneti nap a legfontosabb cél jegyében

telex.hu

Kenyában 15 milliárd fát akarnak elültetni 2032-ig, november 13-án országos faültetési programot hirdettek.

Magyarországon is évek óta működik országfásítási program, de Kenyához képest hobbikertészkedésnek hathat, ami itt megy. Kenya merész programot indított, a következő tíz évben 15 milliárd fa elültetését célozzák meg, hogy mérsékeljék a klímaváltozást.

A kampány kezdete eltökéltségről és politikai populizmusról is árulkodik, William Ruto elnök ugyanis általános munkaszüneti napot hirdetett hétfőre. Ruto maga is ültetett fát, ahogy a különböző régiókba széjjelszalasztott miniszterei is, és a kormány felhívásában minden kenyait arra biztatott, hogy legalább két facsemetét ültessen el a munkaszüneti napon. Ha megvolt az átlagosan két darab fa, akkor erős kezdésről beszélhetünk, hiszen az 100 millió darab fát jelentene a lakosságszám alapján.

A kormány az állami erdészetek faiskoláiból összesen 150 millió csemetét adott ingyenesen a lakosságnak. Ezeket a fákat előre kijelölt közterületeken kellett elültetni, de ugyanakkor arra is megpróbálják rávenni a kenyai állampolgárokat, hogy saját kontójukra is vegyenek fákat.

Egy Jaza Miti nevű applikáción mindenki rögzítheti, hogy hol és milyen fát ültetett el, de az app abban is segít, hogy az adott helyre megfelelő fajokat válasszanak a kenyaiak. Múlt vasárnapig több mint kétmillióan le is töltötték a Jaza Mitit.

Környezetvédőknél nem aratott osztatlan sikert a faültető akció. Egyrészt kifogásolják, hogy az állami erdészetekben egy csomó egzotikus növényt is kiosztanak az őshonos fajok felett, a kormányt pedig képmutatónak tartják, mert nem sikerült megfékezniük az illegális fakitermelést, sőt az állami erdőkben feloldották a kitermelési tilalmat. Soipan Tuya környezetvédelmi miniszter a BBC-nek azt mondta, hogy ezekben a térségekben muszáj volt munkához juttatni az ott élőket, és más erdőkben a kormány igenis küzd az illegális favágók ellen, így szerinte nem jogos a kritika.

Az Egyenlítőn fekvő Kenyáról valószínűleg a legtöbben azt gondolják, hogy jól erdősült, de ez távol van a valóságtól. Az erdőterületek aránya kisebb, mint Magyarországon, 2009-re 6 százalék alá süllyedt. Ezt azóta sikerült újra 10 százalék környékére feltornászniuk, de még ezzel sem elégedettek. Igaz, egyszerre két fogalommal is operálnak, leggyakrabban fával borított területről beszélnek, ami nem egyenlő az erdővel. 2032-re ebben a kategóriában akarnak 30 százalékra növekedni, míg most 12-13 százalékon állnak.

A programot a klímaváltozás hatásának mérséklésével indokolják, a szén-dioxidot akarják megkötni, de ettől függetlenül is szükségük van az erdős területekre. Tavaly Kenya is kegyetlen aszályt élt át, így ott is felértékelődött a kiszámíthatóbb vízgazdálkodás, amit fásítással is lehet javítani.

Kenyának elemi érdeke, hogy lassuljon a felmelegedés, hiszen a Világbank legfrissebb jelentése szerint 2050-re az ország gazdasági teljesítménye 7,25 százalékkal csökkenhet a klímaváltozás miatt.