MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Nem közvetít többet a sportriporter, aki lájkolta Gulácsi Péter a „család az család” posztját

Nem közvetít többet a sportriporter, aki lájkolta Gulácsi Péter a „család az család” posztját

444.hu • fotó: borsod24.hu

Azért kellett távoznia, mert korábban lájkolta Gulácsi Péter a „család az család” bejegyzését.

A múlt hét végén derült ki, hogy Hrutka János egykori válogatott labdarúgót kirúgták a TV2 alá tartozó Spíler TV-től, ahol az elmúlt három és fél évben szakkommentátorként dolgozott. Hrutka erről a Facebook-oldalán írt, arra utalva, hogy az elbocsátás mögött az állhat, hogy nyilvánosan kiállt a „család az család” kampány mellett.

Hétfőre kiderült, hogy nem Hrutka volt az egyetlen, akinek mennie kellett: az Index írta meg, hogy távozott pozíciójából Lukács Viktor, az MTVA alá tartozó M4 Sport fiatal kommentátora, aki a legutóbbi világbajnokságon már közvetített, számoltak vele az Európa-bajnokságra készülő közvetítői keretben is, 2020 decemberében pedig Kijevből ő közvetíthette a Ferencváros Bajnokok Ligája meccsét. A Junior Príma-díjjal kitüntetett kommentátorra azonban a lap információi szerint többé nem tart igényt az állami médiabirodalom, és mint írják, szakmai körökben azt a feltételezést hallani, hogy Lukácsnak azért kellett távoznia, mert korábban lájkolta Gulácsi Péter a „család az család” bejegyzését.

Gulácsi Európa egyik legjobb kapusa, az RB Leipzig játékosa, és február végén olyat tett, amit profi magyar sportolótól ritkán látni: nyilvános oldalán üzente meg, hogy

„Minden embernek joga van az egyenlőséghez. Ugyanúgy, ahogy minden gyereknek joga van boldog családban felnőni, alkossa azt a családot bármennyi, bármilyen nemű, bármilyen színű, bármilyen vallású ember. Én kiállok a szivárvány családok mellett! Szólaljunk fel a gyűlölet ellen, legyünk elfogadóbbak és nyitottabbak!”