Tam_Bau
MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Napelemet a szántóföldre?

Napelemet a szántóföldre?

agroinform.hu

A Magyar Napelem Iparági Egyesület is támogatná a szántóföldi napelemprogram újraélesztését.

A kormánynak az év végéig kell felülvizsgálnia a 2017 végén visszavont kormányhatározatot és elkülöníteni az infrastruktúra kiépítéséhez szükséges négymilliárd forintot - írja a Magyar Nemzet.

A kormány az év végéig felülvizsgálja a kis teljesítményű (0,5 MW-ot el nem érő) napelemek termőföldeken való telepítését szabályozó jogszabályi környezetet – derült ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból, amely szerint a feladatot az agrárminiszternek, valamint az innovációs és technológiai miniszternek kell elvégeznie.

Szintén december 31-ig kell felülvizsgálniuk a kormánytagoknak ezen napelemek hálózati csatlakozásának jogszabályi hátterét. Erről a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek kell gondoskodnia úgy, hogy egyeztet az átviteli és az elosztóhálózati fejlesztések megvalósításáról a közvetlen vagy közvetett tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságokkal. Ez praktikusan a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.-t és az NKM Nemzeti Közművek Zrt.-t jelenti.

A kormányhatározat rendelkezik arról is, hogy a fejlesztéseket a költségvetésben erre a célra elkülönített – a napelemes fejlesztések hálózati csatlakozásának támogatása – jogcímcsoporton rendelkezésre álló összeg terhére lehet megvalósítani. A forrás négymil­liárd forint lesz, amelynek rendelkezésre állásáról a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek és a pénzügyminiszternek kell gondoskodnia a 2020. évi központi költségvetés kialakításakor.

A szántóföldi napelemprogram eredeti, azóta visszavont formájában az újonnan a gazdák által a művelésből kivont területekre telepített áramtermelők hálózati csatlakozását a helyileg illetékes elosztóhálózati társaságoknak kellett volna biztosítaniuk. Egy 2018. már­ciusi jogszabály alapján kellett volna az igénybejelentés utáni három éven belül kivitelezniük a vállalatoknak az infrastruktúrát, vállalva annak költségeit is. A szántóföldi napelemek telepítését ösztönző, 2017. decemberi kormányrendeletet egy évvel később helyezte hatályon kívül a kabinet, de a szakma támogatását sem élvezte.

Szolnoki Ádám, a Magyar Napelem Iparági Egyesület elnöke a jogszabály frissítéséről a Magyar Nemzetnek azt mondta, ha a végeredmény hozzáad majd a jelenlegi ösztönzőrendszerhez és segít az agráriumnak, akkor az szakmailag is támogatandó. Ugyanakkor – tette hozzá a szakember – nem kívánatos, hogy túlságosan nagyléptékű, a mostani hosszú távú és kiszámítható környezetet felborító jogszabály lépjen életbe. Vagyis Szolnoki Ádám szerint a jelenlegi rendszer kiegészítése, és nem a lecserélése volna észszerű.