MENÜ
2024. október 6.
Brúnó, Renáta
Milliárdokat örökölt – igazságtalannak tartja, ezért szétosztja

Milliárdokat örökölt – igazságtalannak tartja, ezért szétosztja

firstclass.hu

„Egy vagyont és ezáltal hatalmat örököltem anélkül, hogy bármit is tettem volna érte.”

Káprázatos vagyont örökölt, de nincs szüksége rá – ezért úgy döntött egy bécsi örökösnő, hogy szétosztja a több milliárd forintnak megfelelő összeget. Ehhez véletlenszerűen választott emberektől kér segítséget.
A német vegyi- és gyógyszeripari cég, a BASF alapítójának, Friedrich Engelhornnak egyik leszármazottjaként Marlene Engelhorn – a feltételezések szerint – jelentős vagyonnal rendelkezik, ami 2022 szeptemberében tovább gyarapodott, miután örökölt az elhunyt nagymamája után. A Bécsben élő, 31 éves örökösnő már akkor jelezte, hogy nem tart igényt a 25 millió eurós összegre, ami a mostani árfolyamon csaknem 9,5 milliárd forintnak felel meg.

„Egy vagyont és ezáltal hatalmat örököltem anélkül, hogy bármit is tettem volna érte” – nyilatkozta korábban Engelhorn. „Az állam pedig még adót sem akar kivetni rá” – utalt arra, hogy Ausztria 2008-ban eltörölte az örökösödési illetéket. Mint arról a BBC beszámolt, Engelhorn régóta harcol az egyre növekvő társadalmi egyenlőtlenségek ellen, egyúttal igazságtalannak tartja, hogy nem vetnek ki nagyobb adót az örökségek után.

Hogy megszabaduljon az ölébe hullott eurómillióktól, szokatlan tervvel állt elő, melynek részleteit egy hétfői sajtótájékoztatón jelentette be.

A terve részeként szerdán tízezer, véletlenszerűen kiválasztott osztrák állampolgár kapott meghívót a postaládájába, akik online vagy telefonon regisztrálva csatlakozhatnak ahhoz az 50 fős csoporthoz, mely segít a pénz elosztásában. Összesen 65 fő jelentkezését várják, az esetleges lemorzsolódásokra készülve ugyanis 15 póttagot is kiválasztanak.

„Ha a politikusok nem végzik el a dolgukat, és nem teszik meg, akkor nekem kell újra elosztanom a vagyonomat” – fejtette ki Engelhorn, majd hozzátette:

Sokan küzdenek azért, hogy megéljenek egy főállásból, és minden munkával megkeresett euró után adót fizessenek. Ezt a politika kudarcának tartom, és ha a politika kudarcot vall, akkor ezzel az állampolgároknak kell megbirkózniuk.

Az „Újraelosztás Jó Tanácsa” nevet viselő csoportnak március és június között egy sor, tudósokkal és civil szervezetekkel szervezett találkozón kell részt venniük Salzburgban. A helyszín minden esetben akadálymentesített lesz, szükség esetén pedig gyermekfelügyeletet és tolmácsot is biztosítanak. Az üléseken részt vevő csoporttagok utazási költségeit is fedezik, ezen felül az újraelosztásban segítők minden találkozó után 1200 eurót, azaz 455 ezer forintot kapnak.

A tanács döntéseit Engelhorn nem vétózhatja meg, elmondása szerint meg fog bízni a véletlenszerűen kiválasztott tagokban, ugyanakkor ha nem születik „széles körben támogatott” döntés a vagyon elosztásáról, az összeg visszakerül az örökösnőhöz. Bár nem világos, hogy jelen esetben az örökség – illetve a teljes vagyon – mekkora hányadát fordítaná jótékonyságra, korábban többször is kijelentette, hogy példájával azt szeretné elérni, ha mások is elosztanák a vagyonuk 90 százalékát.