MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
„Michael mindig megvédett bennünket, most mi védjük meg őt

„Michael mindig megvédett bennünket, most mi védjük meg őt"

telex.hu

Szeptember 15-én mutatja be a Netflix a Michael Schumacherről készült a dokumentumfilmjét.

Azt már eddig is tudtuk, hogy ritka emberi pillanatok is lesznek benne, most a német Bild egy hosszabb kedvcsináló cikket közölt.

„A hó nem ideális, elmehetnénk Dubajba” – ez a cikk címe, és a felesége emlékezett vissza így arra a napra, ami megváltoztatta az életüket. Michael Schumacher és Corinna 2013. december végén a francia Alpokban síeltek, Schumacheren volt ugyan sisak, de olyan szerencsétlenül esett el december 29-én egy sziklás részen, hogy beütötte a fejét, több agyműtéttel tudták megmenteni az életét. Már nem tudtak elrepülni Dubajba.

„Sohasem hibáztattam Istent a történtekért. Balszerencse volt. Nem is lehet ennél nagyobb balszerencséd az életben. Soha nem gondoltam volna, hogy valamikor is baja eshet. Együtt élünk otthon, kezeljük, mindent megteszünk azért, hogy Michael jobban legyen, és jól érezze magát, és hogy érezze a családi szeretetét. Hiányzik nekünk, a gyerekeinek, az apjának.

Éljük tovább az életünket, de az is fontos, hogy továbbra is úgy élvezhesse a magánéletét, ahogy csak tudja. Michael mindig megvédett minket, most mi védjük meg őt” – nyilatkozott a felesége.

A hétszeres bajnok állapotáról tudatosan nem ad információkat a család, a mostani filmnek sem az a célja, hogy a mindennapokat bemutassa, sokkal inkább a múltidézés.

A bajnok kisebb gyereke, a 22 éves Mick Schumacher már a Forma-1-ben versenyez, sok mindent beszélhetne át az apjával egy-egy edzés vagy futam után, és kicsit igazságtalan szerinte, hogy erre nincs lehetősége, pedig mindent megadna ezért. A lánya, Gina-Maria 24 éves.