Tam_Bau
MENÜ
2024. május 6.
Ivett, Frida
Megoldás az építőanyagárakra?

Megoldás az építőanyagárakra?

mfor.hu

Előzetes megállapodást javasol az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

Előzetes megállapodást javasol az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a megrendelőnek és az építési vállalkozónak a költségek változása miatt. Az szövetség hétfői közleményében azt írták, célszerű megállapodni előre, hogy hogyan kezelik a költségek változását.

Az árfelülvizsgálat a közbeszerzéseket is érinti, hiszen az építési feladatok 60 százalékát az állami, közösségi megrendelések adják. Az ÉVOSZ ezért összefoglalta a Közbeszerzési Hatóság számára az építőanyagok árváltozásait, a Közbeszerzési Tanács pedig az egyeztetések alapján módosította a szerződések megváltoztatására és teljesítésére vonatkozó útmutatóját. A megkezdett munkákhoz eljárási rendet is készítettek, hogy az érintetteknek se jogtalan előnyük, se hátrányuk ne legyen az előre nem látható árváltozások miatt - tették hozzá.

A közlemény szerint a szerződésnek a módosulás minden feltételét tartalmaznia kell, határidő meghosszabbításánál például azt, hogy milyen esetben és mennyivel hosszabbítható meg a teljesítés határideje. A közbeszerzések szerződésmódosításához kiadott útmutató alkalmazását az ÉVOSZ lakossági építkezéseknél is javasolja.

Az ÉVOSZ már egy éve jelezte, hogy az építőanyagok drágulása kockázatot jelenthet, mert a vállalkozók egyedül nem tudják viselni a nagyobb költségeket, meg kell osztaniuk a megrendelővel. Az áremelkedés már tavaly elérhette a 20 százalékot, és idén akár még nagyobb lehet - írták.