MENÜ
2020. árpilis 3.
Buda, Richárd
Matematika és mérnöki óra az óvodában

Matematika és mérnöki óra az óvodában

nlc.hu

Az óvoda még nem egyetem! Vannak, akik mégis ezt hiszik…

Egy ausztrál anya, akinek azt mondták, lányával nincs minden rendben, teljesen sokkot kapott, amikor meglátta a kislány napi fárasztó ütemtervét az óvodában. Az egész úgy kezdődött, hogy az anya egyik délután megkérdezte az egyik óvodai alkalmazottól, hogy fejlődik a lánya, mire a pedagógus azt válaszolta: gyerekének nehézségei akadnak a tárgyakra való koncentrálásban.

Az anya aggódni kezdett a fura visszajelzés miatt, ezért kutakodni kezdett, hogyan is néz ki az óvodások napja. Az első sokk akkor érte, amikor kiderült, nincs meghatározott étkezési idő, vagyis sok gyerek gyakorlatilag korgó gyomorral kénytelen átvészelni az inkább kiképzésnek tűnő óvodai időt. Ennél is elképesztőbb, hogy a gyerekek szabad játék helyett matematikával és mérnöki tudománnyal, történelemmel, kreatív művészetekkel, tudománnyal és technológiával töltik a 9-től 12:40-ig tartó időt. Ezután meditáció, majd egy kis ejtőzés következik, mielőtt betűket tanulnának. A napot szabad beszélgetéssel és „progresszív délutáni teázással” zárják.

„Na de mikor van ideje gyereknek lenni? – tette fel a kérdést az anya, aki nem érti, hogyan lehet, hogy óvodáskorú gyerekek gimnáziumi órarend szerint tanulnak az intézményben. – Teljesen nevetséges” – mondta az anya, akivel kapcsolatban azt nem tudni, vajon miért nem volt tisztában az óvoda szigorú napirendjével, mielőtt beíratta volna a gyerekét.