Tam_Bau
MENÜ
2024. október 6.
Brúnó, Renáta
Magyarország vagyonának egy negyede mindössze egy százaléknyi gazdaghoz vándorolt

Magyarország vagyonának egy negyede mindössze egy százaléknyi gazdaghoz vándorolt

piacesprofit.hu/HOLLÓS JÁNOS

A vagyoni egyenlőtlenség Oroszországban messze a legrosszabb Európában.

Az elmúlt 34 évben, a rendszerváltás óta Magyarország vagyonának egy negyede került egy rendkívül szűk réteghez, mindössze egyetlen százalékhoz.

Az itthoni gazdagokra nem jellemző, hogy egy olyan vállalatot tudtak volna főként önerőből építeni, amely a magyar innováció segítségével hódította volna meg a világpiacot. Az első helyezett Mészáros Lőrinc egyértelműen az állami emlőknek köszönheti a dobogó legfelső fokát, míg a második helyezett Csányi Sándor az OTP ügyes privatizációja után épített közel harminc év alatt meghatározó közép-európai bankcsoportot. A harmadik Felcsuti Zsolt a rangsorban az első, akiről elmondhatjuk, hogy egy családi vállalkozást tudott naggyá növeszteni. Örülhetünk viszont annak, hogy az oligarchák kitermelésében nyomába sem tudunk eredni az oroszoknak és a törököknek, ahol gigászi vagyonok koncentrálódtak néhány ember kezében. A vagyoni egyenlőtlenség Oroszországban messze a legrosszabb Európában. A belga 1 százalék birtokolja a legkisebb részesedést az ország vagyonából, 13,5 százalék. Ez nem csak Európában, hanem világszerte a legalacsonyabb arány.