MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Jobb jegyet ígért

Jobb jegyet ígért

hvg.hu

Az oltottaknak jobb jegyet ígért a biológiatanár egy tamási iskolában.

Panaszt tettek a tamási Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola biológiatanára ellen a szülők, mert hátra akarta ültetni az oltatlan tanulókat az osztályteremben, illetve az oltottaknak jobb jegyet ígért – írja a Blikk.

A cikk szerint a szétültetést azzal indokolta a pedagógus, hogy a koronavírus elleni védőoltást nem kapott diákok ne köhögjék le a társaikat. Az egyik szülő arról számolt be a lapnak, hogy a tanár folyamatosan megjegyzést tett a nem beoltottakra, majd azt közölte az osztállyal, hogy akiknek van oltási igazolványuk, azoknak egy jeggyel jobbat ad.

A Blikk megkereste az iskola igazgatóját, Gasparics László azt mondta, az ügy már rendeződött, a tanárral elbeszélgetett szóbeli figyelmeztetésben részesítette, mivel az oltás miatt senkit nem érhet sem előny, sem hátrány.

Országos szinten egyébként az iskolakezdéskor 185 ezer 12 év feletti diák kapott védőoltást a koronavírus ellen. Ez az arány majdnem az összes tanuló 40 százaléka.