Tam_Bau
MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Jó tanácsok az áram- és a gázfogyasztásunk csökkentésére

Jó tanácsok az áram- és a gázfogyasztásunk csökkentésére

telex.hu

Sok háztartás azért járhat rosszul, mert harminc-negyven éves háztartási eszközöket használ.

A kormány pár nappal ezelőtt bejelentette, hogy mivel az energiaárak elszálltak, a rezsicsökkentés csak a lakossági átlagfogyasztásig jár majd az áramra és a gázra. Aki efölött fogyaszt, annak az átlagon felüli mennyiségért már nagyon magas piaci árat kell fizetnie. A környezetvédelmi szempontok mellett tehát anyagi okokból is jobb döntés takarékoskodni, ezért most adunk pár tippet azoknak, akik úgy döntenek, szeretnék csökkenteni az áram- és/vagy gázfogyasztásukat.

Ha a gáz és az áram világpiaci ára nem ugrott volna többszörösére az elmúlt időszakban, akkor is érdemes lenne spórolni az energiával, hiszen az áram és a gáz előállítása is környezeti terheléssel jár. Nem feltétlenül maga az energiatermelési folyamat jár környezetszennyezéssel, hanem a termelőeszközök (napelemek, gázturbinák, kazánok stb.) előállítása, legyártása okoz igen komoly szennyezést.

A magyar háztartások többsége áramot és gázt is használ, de persze vannak, akik fűtéskorszerűsítéssel energiatakarékos, csak villamos energiát igénylő fűtést működtetnek. Itt írtunk arról, hogy ők most könnyen átcsúszhatnak a már nem rezsicsökkentett sávba. A kormányinfón elhangzottak alapján a fogyasztási határok, ameddig még a csökkentett rezsiár érvényes:

210 kWh/hó, éves szinten 2523 kWh energiafogyasztásig;
144 köbméter/hó, éves szinten 1729 köbméter gázfogyasztásig.

A mostani kormánydöntéssel igazán azok járhatnak rosszul, akik gigantikus, akár többgenerációs, szigeteletlen családi házakban laknak, ahol a nyílászárók is elavultak. Ők hiába költenek sokat a gázfűtésre, igazából nagyrészt az utcát fűtik, hiszen az elégtelen szigetelés és a korszerűtlen ablakok miatt nagyon nagy a házuk hővesztesége.

Egy nagyon jól szigetelt, átgondolt tájolású házban csak minimális fűtésre van szükség, mert az épület megtartja a hőt. A legjobb példa erre a passzívház vagy az ahhoz hasonló energiatakarékos épületek. Tehát akinek van rá pénze, érdemes jó vastagon leszigeteltetni a házat és kicseréltetni az ablakokat, hosszú távon talán ezzel spórolható meg a legtöbb energia és pénz.

Más háztartások azért járhatnak rosszul, mert harminc-negyven éves háztartási eszközöket használnak. Az ilyen régi mélyfagyasztókat, hűtőket, sütőket és villanybojlereket szemlélve sokan elégedetten bólogatnak, hogy ezek strapabíró gépek, negyven év alatt soha nem romlottak el, még most is prímán teszik a dolgukat, nem úgy, mint a pár év alatt kipurcanó hipermodern ketyerék. Ez igaz lehet, de ezek sok esetben olyan irtózatos mennyiségű energiát vesznek fel,

amivel az ilyen energiaválságban, mint a mostani, könnyen átlagon felüli fogyasztókká válhatunk. Érdemes tehát ezeket a régi nagyfogyasztó berendezéseket energiatakarékos újakra cserélni, ami persze szintén költséggel jár.

Hasznos gyakorlati tippek: áram

Tehát a szigeteléssel, ablakcserével és az energiazabáló eszközök cseréjével lehet igazán csökkenteni a fogyasztásunkat, de ezeken kívül is van jó pár apróbb gyakorlati fogás, amivel spórolni lehet.

Hűtő, fagyasztó: olvasszuk le rendszeresen a fagyasztóban kialakuló jégréteget, ha ezt nem csinálja meg magának a gép. A hűtőt érdemes a lakás hidegebb pontjára rakni, ne tűzzön rá az ablakból a nap. Ne a tűzhely mellett legyen, ne a szigeteletlen nyári konyhában legyen, ahol nyáron 40 fok van. Ha nem olyan magas az alaphőmérséklet a szobában, nem kell annyi energia neki. Ne hagyjuk sokáig nyitva az ajtaját, ne egyesével vegyük ki a vacsorához való dolgokat, gondoljuk át, hogy mit szeretnénk, mielőtt kinyitjuk. Szokjunk le arról is, hogy unalmunkban kitéblábolunk a hűtőhöz, és kinyitjuk, hátha van benne valami finomság, majd visszacsukjuk. Nem kell a legmagasabb fokozaton tomboltatni a hűtőt, bőven elegendő egy kisebb fokozat is.

Elektromos sütő: több dolgot csináljunk meg vele egyszerre egy sütés alkalmával, ne a pizzasütés után jusson eszünkbe, hogy még a fasírtot is be kell rakni, sülhetnek egyszerre is. Csináljunk nagyobb adagokat, ne kelljen mindennap órákig járatni a sütőt. Amikor már látjuk, hogy csak 5-10 perc van vissza a sütésből, kapcsoljuk ki, bőven marad akkor is annyi hő, hogy szépen meg tudjon sülni minden. Ha van légkeveréses funkció, használjuk azt, mert akkor nem kell olyan magas hőfok, tehát kevesebb energia fogy.

Mosogatógép: csak akkor indítsuk el, ha már tele van. Válasszunk energiatakarékos programot, a mosogatás így hosszabb ideig tart, de kevesebb energiát használ fel a gép.

Kézi mosogatás: ne mosogassunk tűzforró vízben, a kevéssé melegben is tiszták lesznek a tányérok. Ne folyassuk folyamatosan a meleg vizet, inkább töltsük fel a mosogatókagylót meleg vízzel, és abban áztassuk be a tányérokat. Ha kiáztak, leengedhetjük, és utána már langyos vízben elegendő átöblíteni, átsikálni őket.

Lámpák: ne égessük a lámpákat ott, ahol nem tartózkodunk. Szóljunk rá a családtagra/lakótársra, hogy kapcsolja le ő is maga után, ne égesse feleslegesen. Nem kell félni attól, hogy sötét van valahol, nem léteznek mumusok. Érdemes világosabb színűre festeni a falakat, mert akkor kisebb teljesítményű lámpákkal is világosabb lesz a lakás. Válasszunk minél takarékosabb lámpát. A hagyományosnál jobb a halogén, a halogénhez képest jobb a LED. Egy LED-izzó ugyan drágább egy hagyományos izzónál, de több mint 80 százalékkal kevesebbet fogyaszt, és jóval hosszabb az élettartama is.

Villanytűzhely, főzés: érdemes úgy vizet forralni, hogy előbb a vízforralóval felforraljuk, aztán beleöntjük az edénybe, akkor már nem kell olyan nagy energia a tűzhelynek. És használjunk fedőt, mert azzal gyorsabban felmelegednek az alatta lévő dolgok.

Mosógép: csak akkor indítsuk el, ha összegyűlt akkora ruhamennyiség, amennyi a maximális kapacitása a gépnek, ne indítsuk el fél vagy negyed töltettel, ahhoz ugyanis ugyanannyi vizet és villamos energiát fog elhasználni a gép. A legtöbb ruhát 30 fokban is prímán ki lehet mosni, az esetek többségében nem kell magasabb hőfok.

Tévé: ne menjen feleslegesen, szokjunk le arról, hogy csak háttérzajként funkcionáló berendezések viszik az áramot. Ne az legyen, hogy egész nap megy, de amúgy nem is nézzük.

Számítógép: ne hagyjuk feleslegesen bekapcsolva a számítógépet, mert komoly áramfogyasztást generál.

Villanybojler: ne fürödjünk órákig, mert akkor sok meleg víz megy ki a bojlerből, amit aztán újra kell termelnie. Zuhanyzás közben, miután átöblítettük magunkat, és következik a tusfürdőzés, szappanozás – főleg nyáron – zárjuk el a vizet. Csak akkor nyissuk meg újra, miután átszappanoztuk magunkat. A környezetbarát zuhanyfej még többet segít, érdemes beszerezni, nem horribilis tétel. Egy gazdaságos zuhanyzással simán spórolhatunk 80-100 liter vizet, ami nemcsak rengeteg ivóvíz, hanem ekkora mennyiségnél nagyon sokat is kell melegítenie – áramot fogyasztania – az eszköznek. Rendszeresen vízkőtelenítsük a bojlert, 1 mm vízkőréteg akár 10 százalékkal is növelheti a fogyasztást.

Hajszárító: aki nem a haja fazonírozása miatt használja, csak hogy hamarabb száradjon meg a haja, az nyáron ne használja, nagyon hamar megszárad a haj a meleg időben.

Elektromos eszközök: elektromos gépek vásárlásánál figyeljünk oda az energiatakarékossági besorolásukra, ez nagyon fontos. Egy E vagy F kategóriás gép számottevően többet fogyaszt mint egy C, B, esetleg A besorolású.

Klíma: mindent meg kell tenni azért, hogy minél kevésbé melegedjen fel a lakás nyáron. Tehát vessünk be minden árnyékolási lehetőséget: húzzuk le a redőnyt, csukjuk be a spalettát, húzzuk be a sötétítőfüggönyt. Ez mind nagyon sokat számít. Nagyon fontos az is, hogy ne akkor szellőztessünk, amikor kint 37 fok van, mert akkor a brutális meleg áramlik csak be a lakásba. Lehetőség szerint tartsuk nyitva az ablakokat éjszakára, hogy még a legmelegebb nyári időszakban is kellemes, huzatos, 20 fok körüli vagy annál is hűsebb levegő árassza el a lakást. És aztán bármennyire is szokatlanul hangzik, lehetőség szerint reggeltől estig tartsuk csukva az ablakot. Minek jöjjön be a forróság? Persze aki fullad, vagy rossz érzése van a zárt ablakok miatt, az ne így csinálja.

Hasznos gyakorlati tippek: gáz

Fűtés: ne fűtsük feleslegesen a kevésbé használt szobákat. A fűtés ne menjen magas teljesítménnyel, amikor nem vagyunk otthon. Ha 2-3°C-kal lejjebb vesszük, amikor nem vagyunk otthon, 7-15 százalékkal csökkenthetjük fűtési költségeinket. Ha a falak árasztják magukból a hideget, rakjunk rájuk vastagabb anyagú falvédőket, tegyünk le szőnyeget a hidegebb kőre. Vegyünk fel pulóvert, vastagabb zoknit, a nadrág alá vegyünk cicanadrágot, jégeralsót, mert akkor elegendő 19-21 fokra fűteni a lakást. Aludni meg pláne nem kell hőségben, akkor még lejjebb is lehet tekerni a hőfokot. Végeztessük el a szükséges karbantartást, egy koszos, eldugult készülék nemcsak energiapazarló, de akár életveszélyes is lehet!

Vezérlés: egy központi, automata vezérlő felszerelésével okosíthatjuk is a fűtési rendszert. Ezzel 15-20 százalék megtakarítás is elérhető.

Radiátor: légtelenítsük és portalanítsuk őket, ezzel 15 százalékos energiafelhasználás-csökkenést is elérhetünk. A külső tértől elválasztó falakra szerelt radiátorok mögé helyezzünk hővisszaverő fóliát, vagy készítsünk magunk kartonlapból és alufóliából. Ezzel 5-6 százalékkal kevesebb fűtési energiát fogunk használni. Ha nem állítható külön a hőmérséklet az egyes szobákban, érdemes felszerelni a radiátorokra termosztatikus szelepet.

Termosztát: ha már régi, és nem megfelelő helyen van, érdemes elgondolkoznunk egy új – akár mobil – termosztát beszerzésén vagy a termosztát áthelyezésén.

Bútorok: a bútorok ne akadályozzák a levegő szabad áramlását és a fűtőberendezések működését. Rendezzük át kicsit a szobát, ha szükséges, ne a fűtőtest előtt legyen a fotel, mert felfogja a hőt.

Huzatfogó kígyó: átmeneti megoldásnak jó szolgálatot tesz télen a huzatos ajtó, ablak elé helyezett huzatfogó kígyó.

Konyhai gázfogyasztás: a gázláng a legtöbb hőt a csúcsán adja át, ezért főzésnél és sütésnél akkorára állítsuk, hogy az edénynél kisebb legyen. Fedőt is használjunk, hamarabb felmelegszik az étel, kevesebb gáz fogy.

Páratartalom: a páratartalom is számít a hőérzetünkben. Vegyük magunkat körbe növényekkel a magasabb (télen 40-60 százalékos) páratartalom érdekében.