Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 16.
Csongor
Így csökkent, amikor drágult

Így csökkent, amikor drágult

444.hu / Haász János

A KSH szerint csökkent az üzemanyagár akkor, amikor 27-39 forintot drágult.

A KSH pénteken azt közölte, hogy januárban már csak 3,8 százalék volt a fogyasztói árak éves emelkedése, vagyis, ahogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter fogalmazott, az infláció „gyakorlatilag összeomlott”. Abba most ne menjünk bele, hogy ebben az éves 3,8 százalékban mennyi volt a bázishatás – épp tavaly januárban tetőzött 25,7 százalékon az áremelkedés –, de van a KSH-jelentésben egy különösen figyelemreméltó tényező.

Az, ami a KSH szerint az energiaárakkal történt. Az, hogy a gáz árát szeptember óta 15-18 százalékkal alacsonyabbnak számolják az egy évvel korábbinál, egy módszertani okkal magyarázható, erről egyeztetést kezdeményezett a KSH-val az Eurostat is, elemzők is írtak róla.

De van egy sokkal kézzelfoghatóbb problémája is a januári inflációs adatnak. Az, hogy a KSH szerint decemberről januárra a járműüzemanyagok ára 0,5 százalékkal csökkent.

Nézzük akkor, hogyan alakult az üzemanyagok átlagos ára a nagykereskedelmi adatokból dolgozó Holtankoljak.hu adatai szerint januárban! Így: A múlt év utolsó áremelésével, december 29-től a benzin egy literje átlagosan 570 forintba, a dízelé 593 forintba került. Az üzemanyag-forgalmazás szakértőjének számító portál szerint január 31-től a benzin ára 597 forint volt, a gázolaj egy literjéért már 632 forintot kellett fizetni. Tehát

egy liter benzin 27, egy liter gázolaj 39 forinttal drágult – ezt a 4,7 és 6,6 százalékos áremelkedést hozta ki a KSH 0,5 százalékos áresésnek.A valóság és a statisztika ilyen durva kettéválása Virovácz Pétert, az ING elemzőjét is meglepte, aki nálunk is magasabb, 41 forintos áremelkedést számolt. „A KSH adatgyűjtése alapján 0,5 százalékkal csökkent havi alapon az üzemanyagok ára. Ez annak tudatában erősen meglepő, hogy januárban két lépcsőben összesen 41 forinttal emelkedtek az üzemanyagárak a jövedékiadó-emelés hatására” – idézi a szakértőt a Szabad Európa.

Az üzemanyagár-változással kapcsolatos KSH-s kreatív számolás azért fontos, mert, mint azt Virovácz az elemzői kommentárjában megjegyezte: „ha eltekintetnénk az üzemanyagok áralakulásától, akkor az éves bázisú inflációs mutató nem változott volna az előző hónaphoz képest”.