Tam_Bau
MENÜ
2024. május 7.
Gizella
Eperszedő magyarok bánata

Eperszedő magyarok bánata

g7.hu

Tizennyolc magyar állította, hogy átvágták egy finn eperföldön, lezárult a vizsgálat.

Csaknem egy év telt el azóta, hogy a finn rendőrség a helyi hatósággal karöltve kivonult egy lappföldi eperföldre, ahol 18 magyar dolgozott. A szezonra felvett magyarok az YLE közszolgálati hírügynökség beszámolója szerint úgy vélték, hogy a finnek átejtették őket, ezért a rendőrség vizsgálatot is indított az ügyben.

Az eperszedő munkások egy munkaerő-közvetítő cégen keresztül jutottak Lappföldre, de a farmon azzal szembesültek, hogy nincs elég eper, azaz nem mindenkinek jut elég munka. Márpedig a közvetítő teljesítményarányosan kötötte meg a szerződéseket, ami végső soron azt jelentette, hogy a magyarok nem tudtak annyit keresni, amennyit előzetesen reméltek – illetve a beszámolók szerint amennyit a közvetítő előzetesen beígért nekik. A munkavállaláshoz kapcsolódó egyéb költségeket viszont természetesen levonták a fizetésükből.

A rendőrség munkaügyi diszkrimináció gyanújával indított vizsgálatot a közvetítőcég ellen, ám a helyi szóvivő ma bejelentette, hogy nem találtak szabálysértést. Az ügyet további intézkedés nélkül ezzel lezárták.

A finnországi eperültetvényeken általában nagyon sok külföldi dolgozik szezonális szerződéssel, és bár magyarok is rendre előfordulnak közöttük, a munka nagy részét általában ukrán vendégmunkások végzik el. Általánosságban azonban itt is igaz, hogy egyre nehezebb olyan munkásokat találni, akik hajlandóak az üzleti modellhez szükséges alacsony bérekért leszedni az epret.

A tavalyi esetben vélhetően döntő szerepet játszott, hogy a járvány miatt még a szokásosnál is jóval nehezebb lett a toborzás, a termés viszont gyenge lett, és a munkaerő-közvetítők túllőttek a célon, azaz több embert csábítottak Finnországba, mint amennyire optimális esetben szükség lett volna.