MENÜ
2020. július 8.
Ellák
Enyedi Ildikó: Amikor a politika beleszólt a művészeti alkotásokba, az mindig kudarcba fulladt

Enyedi Ildikó: Amikor a politika beleszólt a művészeti alkotásokba, az mindig kudarcba fulladt

24.hu

Támogató üzenet Enyedi Ildikótól.

Vasárnap több száz fő részvételével tüntetés volt az SZFE függetlensége mellett, melyet annak nyomán látnak veszélyben volt és jelenlegi hallgatók, a vezetőség tagjai és több színházszakmai szervezet, hogy a kormány rohamtempóban próbálja átalakítani az intézmény vezetését.

A tüntetésen jelen ugyan nem volt, de támogató üzenetét eljuttatta Enyedi Ildikó is, melyet a Színház Online közölt le. Ebben a Testről és lélekről rendezője a politikusok számonkérése mellett arról írt, hogy minden korábbi próbálkozás, amikor a politika beleszólt a művészeti alkotásokba, kudarcba fulladt. A gondolat azzal összefüggésben jelent meg, hogy az SZFE vezetésének átalakítását hivatalosan egyebek mellett azzal indokolták, hogy az egyetemen folyó munkát „a nemzeti kultúra részévé” tegyék – jelenten ez bármit. Enyedi emlékeztet: nem kell az SZFE-s munkát a nemzeti kultúra részévé tenni, mert már eleve, per definitionem az.

Definíció szerint egy nemzet tagjai által létrehozott művészi alkotások a nemzeti kultúra részét képezik függetlenül attól, hogy az éppen aktuális kormány véleménye ezekről az alkotásokról mi. Semmilyen csoport nem sajátíthatja azt ki. Eleve, nem szerepel a minisztérium rábízott közfeladatai között műalkotások elemzése és osztályozása. Az, hogy mi a mi kultúránk része, nem minisztériumi irodákban dől el. Volt már a huszadik században néhány szerencsétlen kísérlet arra, hogy hivatalokból irányítsák a költők, festő, művészek kezét. Születtek is művek. Nem emlékszünk rájuk – írta Enyedi, majd felhívta a figyelmet arra is, hogy nem a korszerűsítés ellen van az egyetem, sőt, azt évek óta kérik, komoly ellenszélben. Ám szerinte mindeközben fontos, hogy az egyetem szakmai munkájának minősége kifogástalan maradjon, ez pedig jelenleg is megvalósul, erre utal az intézmény számos szakmai elismerése, és amíg az egyetem végzi a saját munkáját, addig a legjobb lenne, ha a minisztériumok is végeznék a sajátjukat, és nem avatkoznának bele a más dolgába.