MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Elütöttek egy nézőt a Dakaron

Elütöttek egy nézőt a Dakaron

vezess.hu • fotó: dakarmania.cz

Elütöttek egy 69 éves nézőt a Dakaron, aki néhány órával később rosszul lett, majd elhunyt.

Haláleset történt a Dakar kilencedik szakaszán, a kamionosok között éllovas Ales Loprais ütött el egy 69 éves nézőt. A férfi egy dűne mögött, takarásban próbált fényképezni, a versenyzők semmit sem láthattak belőle.

A 69 éves férfi a gázolás után felállt és leporolta magát. Csak órákkal a balesetet követően panaszkodott rosszullétre, a kórházba szállítása közben pedig szívinfarktust kapott, és nem tudtak segíteni rajta. Loprais a hírről értesülve a kamionos kategória első helyéről feladta a viadalt.

“Egy emberi élet ért véget közvetve az én hibámból, hiszen én vezettem. Egyikünk sem látta őt. Szeretném kifejezni őszinte részvétemet a családjának és barátainak. Nagyon sajnálom, ez a baleset egész életemben végig fog kísérni” – fogalmazott a rutinos versenyző.