Csak óvatosan a sült krumplival!
Naponta fogyasztjuk, holott akár cukorbetegséget okozhat.
A zöldségek elengedhetetlen részei a kiegyensúlyozott táplálkozásnak, ám nagyon fontos az elkészítésük módja is. Egy új kutatás alátámasztotta, hogy a burgonya, különösen a sült krumpli rendszeres fogyasztása jelentősen növelheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.
Nem mindegy, hogyan készítjük
A The BMJ folyóiratban megjelent tanulmányban több mint 205 ezer amerikai vett részt: a kutatók az étrendjüket és az egészségi állapotukat elemezték, az adatokat több mint 30 éven át folyamatosan rögzítették. Az alanyoknak az étrendjükkel kapcsolatos kérdésekre kellett választ adniuk, a szakemberek arra voltak kíváncsiak, milyen gyakran fogyasztanak bizonyos ételeket, például sült krumplit, teljes kiőrlésű gabonaféléket, főtt és pürésített burgonyát. Emellett a résztvevőknek arról is be kellett számolniuk, milyen egészségügyi diagnózist kaptak ebben az időszakban.
A tanulmány során közel 22300 ember számolt be arról, hogy 2-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak nála. Az adatok feldolgozása után a kutatók megállapították, hogy azoknál, akik hetente három adag sült krumplit ettek, 20 százalékkal magasabb volt a betegség kialakulásának kockázata. Azok azonban, akik sült, főtt vagy pürésített burgonyát fogyasztottak, nem mutattak jelentős kockázatot.
Inkább teljes kiőrlésű gabonákat fogyasszunk helyette
A kutatók emellett felfedezték azt is, hogy azoknál, akik teljes kiőrlésű gabonaféléket, például teljes kiőrlésű tésztát, kenyeret vagy farrót fogyasztottak sült, főtt vagy pürésített burgonya helyett, 4 százalékkal alacsonyabb kockázatot mutattak a 2-es típusú cukorbetegség kialakulására.
„Tanulmányunk egyértelműen kimutatta, hogy a sült krumpli fogyasztása és a 2-es típusú cukorbetegség kockázata között dózisfüggő összefüggés van, vagyis minél többet eszik belőle valaki, annál nagyobb a kockázat. Meglepő módon a növekedés már heti egy adagnál is megkezdődik. Amikor a fogyasztás eléri a heti három adagot, a kockázat körülbelül 20 százalékkal magasabb.” - idézi Seyed Mohammad Mousavi, a tanulmány vezető szerzőjének szavait a prevention.com.
További kutatásokra van szükség
Mi lehet ennek az oka? A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy tanulmányuk nem azt állapította meg, hogy a sült krumpli 2-es típusú cukorbetegséget okoz, ez inkább csak egy összefüggés. Egyelőre azt sem vizsgálták, miért létezik ez az összefüggés, ugyanakkor van néhány elméletük. „Bár a burgonya tápanyagokban gazdag, a sült burgonya energiadús étel, amely magas telített zsír- és alacsony rosttartalommal rendelkezik, és mindkét összetevőről kimutatták, hogy növeli a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát” – mondta Katherine N. Balantekin, a Buffalói Egyetem Testmozgás- és Táplálkozástudományi Tanszékének adjunktusa.
Sok kalóriát és zsírt tartalmaz
A szakember hozzátette, a sült krumpli sok kalóriát és zsírt tartalmaz, és rendszeres fogyasztása súlygyarapodáshoz vezethet, ami akár inzulinrezisztenciát is okozhat, amely a 2-es típusú cukorbetegség egyik fő tényezője. Ugyanakkor rámutatott, hogy ez nem magyarázza teljes mértékben az összefüggést.
Fontos azzal is tisztában lenni, hogy a sült krumplit magas hőmérsékletű, egészségtelen olajban sütik, ami elősegítheti a gyulladásokat, ronthatja az inzulinérzékenységet és vércukorszint-emelkedést okozhat. Az eredményekhez tehát valószínűleg több tényező is hozzájárulhat: a hozzáadott kalóriák és a sült krumpli elkészítésének metabolikus hatásai.
Emellett fontos tényező lehet az is, mit fogyasztunk a sült krumpli mellé. Az emberek ugyanis hajlamosak más energiadús és tápanyagszegény ételekkel együtt fogyasztani, például hamburgerrel, csirkeszárnyakkal és hot doggal, ami hozzájárulhat az étrend általános minőségének romlásához.