MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Cristiano Ronaldo minden idők legeredményesebb futballistája

Cristiano Ronaldo minden idők legeredményesebb futballistája

ig

A listán három magyar is helyet kapott: Puskás Ferenc az ötödik, Sárosi György a tizenhetedik, míg Schlosser Imre a huszadik helyen.

CRISTIANO RONALDO VEZETI A LEGEREDMÉNYESEBB FUTBALLISTÁK ÖRÖKRANGSORÁT, AMELYET A LABDARÚGÁS TÖRTÉNETÉVEL ÉS STATISZTIKÁIVAL FOGLALKOZÓ NEMZETKÖZI SZERVEZET (IFFHS) KÉSZÍTETT EL ÉS TETT HÉTFŐN KÖZZÉ.

A listán három magyar is helyet kapott: Puskás Ferenc az ötödik, Sárosi György a tizenhetedik, míg Schlosser Imre a huszadik helyen.

AZ ÖTSZÖRÖS ARANYLABDÁS CRISTIANO RONALDO, AKI JELENLEG A JUVENTUS JÁTÉKOSA, 2002-BEN INDULT PÁLYAFUTÁSA ALATT EDDIG ÖSSZESÍTVE 766-SZOR VOLT EREDMÉNYES HAZAI, KONTINENTÁLIS ÉS INTERKONTINENTÁLIS SOROZATOKBAN A VÁLOGATOTTBAN ÉS ÉLVONALBELI KLUBCSAPATOKBAN, BAJNOKI ÉS KUPAMÉRKŐZÉSEKEN.
Cristiano Ronaldót két brazil labdarúgó, Pelé és Romário követi 765, illetve 753 találattal. A negyedik helyet foglalja el az FC Barcelona argentin ásza, Lionel Messi, aki 2004 óta 729 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. Szintén 729 gólig jutott magyar és spanyol színekben Puskás Ferenc, míg az 500 és annál több ízben eredményes futballistákat számba vevő 21 fős listán Sárosi György a 17. (526 gól), Schlosser Imre pedig a 20. (504).

Az IFFHS örökrangsorában Ronaldo és Messi mellett még egy, jelenleg is aktív játékos van: az AC Milant erősítő svéd Zlatan Ibrahimovic, aki 551 góljával a 13. A “félezresek” klubjába legközelebb az FC Barcelona után az Atlético Madridban játszó uruguayi csatár, Luis Suárez léphet be, aki 497 gólt számlál.

A LEGEREDMÉNYESEBB LABDARÚGÓK ÖRÖKRANGLISTÁJA AZ IFFHS-NÉL:
1. Cristiano Ronaldo (portugál, 2002 óta) 766 gól
2. Pelé (brazil, 1957-1977) 765 gól
3. Romário (brazil, 1985-2007) 753 gól
4. Lionel Messi (argentin, 2004-) 729 gól
5. Puskás Ferenc (1943-1966) 729 gól
6. Josef Bican (osztrák, csehszlovák, 1931-1955) 720 gól
7. Jimmy Jones (északír, 1947-1964) 647 gól
8. Gerd Müller (német, 1964-1981) 634 gól
9. Eusébio (portugál, 1957-1979) 622 gól
10. Joe Bambrick (északír, 1926-1943) 616 gól
11. Glenn Ferguson (északír, 1987-2011) 562 gól
12. Fernando Peyroteo (portugál, 1937-1949) 552 gól
13. Zlatan Ibrahimovic (svéd, 1999-) 551 gól
14. Uwe Seeler (német, 1954-1978) 551 gól
15. Jimmy McGrory (skót, 1922-1937) 550 gól
16. Alfredo Di Stéfano (argentin, spanyol, 1945-1966) 530 gól
17. Sárosi György (1930-1948) 526 gól
18. Roberto Dinamite (brazil, 1971-1992) 511 gól
19. Hugo Sánchez (mexikói, 1976-1997) 507 gól
20. Schlosser Imre (1905-1928) 504 gól