MENÜ
2024. október 6.
Brúnó, Renáta
Bizonyos amazóniai őslakosok szinte teljesen védve vannak a demenciával szemben

Bizonyos amazóniai őslakosok szinte teljesen védve vannak a demenciával szemben

24.hu

A szakértők több száz őslakost vizsgáltak meg CT-vel.

Egy új tanulmány alapján bizonyos amazóniai csoportok körében az egyik legalacsonyabb a demencia aránya a világon – írja az IFLScience. A friss eredmények tovább erősítik azt az elméletet, mely szerint az ülő, városi és ipari életmód nagyban növeli az időskori demencia kockázatát.

Margaret Gatz, a Dél-Kaliforniai Egyetem munkatársa és kollégái az Amazónia bolíviai részén élő tsimané és mosetén közösségek tagjait vizsgálták. Megállapították, hogy a csoportok időseinek csupán 1 százalékánál alakul ki a rendellenesség.

Összehasonlításképp: az Egyesült Államokban a 65 év feletti korosztályban az arány a 11 százalékot is elérheti.

A szakértők több száz őslakost vizsgáltak meg CT-vel, de kognitív és neurológiai teszteket is elvégeztettek velük, valamint kérdőíveket is készítettek.

A 435 tsimané között csupán öt demenciás esetet dokumentáltak, míg 169 mosetén esetében egyet. A résztvevők mind 60 év felettiek voltak. Az elemzés azt is felfedte, hogy a demenciában szenvedő alanyoknál sokszor szokatlanul elmeszesedtek a koponyán futó ütőerek. Az európai populációhoz képest ezek a lerakódások az egyébként egészséges őslakosoknál is gyakoriak voltak. A szakértők célja az, hogy a későbbiekben felmérjék a jelenség okait.

A kutatók úgy vélik, hogy a tsimanék és mosetének viszonylagos védettségének hátterében nem a genetika, hanem az életmód áll. Korábbi tanulmányok már felfedték, hogy modern életmódunk fokozza az Alzheimer-kór és a demencia veszélyét.

A szakértők azt is tudják, hogy az érintett őslakosok kifejezetten egészségesek: bár a közösségek tagjai nem férnek hozzá a modern egészségügyi szolgáltatásokhoz, fizikailag igen aktívak, és magas rosttartalmú étrendet fogyasztanak. A tsimanék esetében már azt is igazolták, hogy a nyugatiakhoz képest 70 százalékkal lassabban öregedik az agyuk, szívük pedig kivételesen egészséges.