Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 13.
Ida
Autonóm és elektromos meghajtású traktorok a belgáknál

Autonóm és elektromos meghajtású traktorok a belgáknál

agrarszektor.hu

Egy lítium-ion akkumulátorral, amely sokkal könnyebb, máris jelentősen megnövelhető a hatótávolság.

A Djust-E autonóm elektromos vontatótraktort hivatalosan június 7-én mutatták be az Agri Tech Day 23 alkalmával az ILVO telephelyén, a belgiumi Merelbeke-ben. A robottraktornak a múlt héten az első próbaútja - írta meg a Future Farming a Vilt.be értesülései alapján. Simon Cool, az ILVO mérnöke, aki a villamosítási és automatizálási projektért felelt elmondta, hogy időközben már dolgozott kaszával, kultivátorral és rotációs ekével is. A munka minden esetben a terveknek megfelelően ment.

Simon Cool szerint ez a legelső olyan traktor Flandriában, amely egyszerre teljesen autonóm és elektromos meghajtású is. Mint mondta, a New Holland Boomer 45 átalakítása több hónapot vett igénybe. A dízelmotor nemcsak a meghajtást biztosítja, hanem az első tengely és a hátsó tengely közötti kapcsolatot is képezi. A Verschueren közlése szerint ha ezt eltávolítanák a traktorból, akkor már nem lenne működőképes a gépük. A gépesítési vállalat egy teljesen új alvázat épített az elektromotor elhelyezésére.

A gépre ezen kívül egy speciális elülső függesztő szerkezetet szereltek fel, amelyre a gyorsan kicserélhető akkumulátorcsomagot lehet csatlakoztatni. Az elülső függesztő szerkezeten lévő akkumulátorcsomag egy 15 kWh teljesítményű, nehéz ólom-sav akkumulátorból állt, amellyel a terepen az alkalmazástól függően 2-3 órán keresztül lehet dolgozni.

Ez elegendő volt a tesztelési céljainkhoz. Egy lítium-ion akkumulátorral, amely sokkal könnyebb, máris jelentősen megnövelhető a hatótávolság - tette hozzá Simon Cool.

Az elektromos meghajtás és működtetés mellett a Djust-E autonóm módon is működik. Ez azt jelenti, hogy képes arra, hogy magát kormányozza, gyorsít és lassít, szabályozza a csatlakoztatását és vezérli a munkagépeket. Az ehhez szükséges szoftvereket az ILVO írta, és ők is integrálták az érzékelőket. Ez a projekt egyébként egy szoros együttműködést jelentett az aktuátorok gyártásával foglalkozó dán vállalattal, a Linakkal is.