MENÜ
2024. október 5.
Aurél
Amikor elkezdett felengedni, a fájdalom elviselhetetlen volt

Amikor elkezdett felengedni, a fájdalom elviselhetetlen volt

hvg.hu

Verseny közben megfagyott a pénisze az egyik finn sífutónak az olimpián.

Hiába rövidítették le a férfi 50 kilométeres sífutást 30 kilométerre a mínusz 20 Celsius-fok körüli hideg miatt szombaton, ez sem segített a finnek olimpikonján, aki a verseny után elmondta: az iszonyatos hidegben megfagyott a pénisze. Remi Lindholm nagyjából egy óra 16 percet töltött el az iszonyatos hidegben és fagyos szélben. „El tudják képzelni, melyik testrészem volt fagyott, amikor célba értem. Életem egyik legrosszabb versenye volt. Csak azért küzdöttem, hogy túl legyek rajta” – mondta a futam után.

A vékony síruhák és aláöltözetek, valamint az arcot és fület takaró darabok nem igazán védtek ebben a hidegben. Lindholm a verseny után kénytelen volt melegítő párnával felmelegíteni a péniszét. „Elviselhetetlen volt a fájdalom, amikor elkezdett felengedni” – mondta. Az érzés feltehetően ismerős volt számára, hiszen korábban egy másik versenyen, a finnországi Rukában is előfordult vele hasonló fájdalmas incidens.