Tam_Bau
MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Akciós a gyémánt, csak legyen aki megveszi

Akciós a gyémánt, csak legyen aki megveszi

g7.hu • fotó: thedymocksbuilding.com.au

A koronavírus-járvány a gyémántpiacot is befagyasztotta.

A világ két vezető bányászati és kereskedőcége, a De Beers és az Alrosa a második negyedévben együtt is csak 130 millió dolláros forgalmat bonyolított le, míg 2019 hasonló időszakában még 2,1 milliárd volt ez a szám.

Az ágazat óriásai eddig ellenálltak annak a csábításnak, hogy olcsóbban próbáljanak túladni készleteiken, részben azért, mert rövid távon leginkább a bezárt ékszerüzletek miatt nem volt kereslet, nem pedig a túl magas árak következtében. A kínai vásárlási kedv visszatértével, illetve más gazdaságok fokozatos újraindulásával ez a helyzet megváltozott, ráadásul a kisebb kereskedők akár 25 százalékkal is olcsóbban kínálják a gyémántokat, mint a járvány előtt, így elkezdtek piacot szerezni a nagyok rovására.

A De Beers korábban csak abban engedett, hogy lehetővé tette ügyfelei számára bizonyos szerződések felmondását, illetve a korábbitól eltérő helyszíneken is meg lehetett tekinteni az árut. Most azonban a Bloomberg De Beers-ügyfelektől származó értesülései alapján arról ír, hogy a vállalat ezen a héten közel 10 százalékkal olcsóbban kínálja az egykarátosnál nagyobb nyers gyémántokat. (Egy egykarátos nyers gyémántból átlagosan 0,3 karátos csiszolt kő készíthető.) A kisebbeket azért nem, mert ott továbbra sem érzékel keresletet, így nem lenne értelme az árleszállításnak.

Úgy tűnik, hogy a nagyobb kövek készletei mostanra nagyjából elfogytak a gyémántok vágásával és csiszolásával foglalkozó cégeknél, így már hajlandók bizonyos mennyiséget venni, legalábbis némi árkedvezménnyel rávehetők erre. A korábbi szintű kereslet visszatérésével azonban nem lehet számolni addig, míg az amerikai gazdaság nem tér magához, a járvány előtt ugyanis világszinten a gyémántok majdnem fele az Egyesült Államokban talált gazdára.