MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
A tizenéves lányok 5 méter hosszú kenut építettek

A tizenéves lányok 5 méter hosszú kenut építettek

aquamagazin.hu

Rebecca és Kimberly Yeung fiatal lányok, akik érdeklődnek a tudomány iránt.

Szakmai pályafutásukban a vízi jármű megépítése valóban semmiség a korábbi projektjeikhez képest, viszont inspirációt adhat, hogy mivel lehet elütni a vírus miatti bezártság idejét.

A két lány 2015-ben időjárási ballont eresztett fel majdnem 24 kilométer magasba, hogy „megnézzék onnan a Földet”. Az eszközt felszerelték hőmérőkkel, meg akarták határozni azt a magasságot, ahol a hőmérséklet már nem csökken, hanem emelkedik, ahogy egyre feljebb megyünk.


Munkájuk komoly sajtófigyelmet kapott, még a Fehér Házba is meghívást kaptak, bemutathatták projektjüket Barack Obamának. Rebecca 11, Kimberly 9 éves volt akkor.

Egy évvel később, 2016-ban napelemmel bővítették a felszerelést, ellenőrizni akarták, tényleg több energiát lehet-e begyűjteni a magasság növekedésével. Az elmélet szerint igen, lévén csökken a levegőmolekulák sűrűsége. „Mindezt azért, mert senki sem akar találgatni. Csak pontos adatokra lehet támaszkodni” – mondta el Kimberly. Ballonjuk akkor majdnem 31 kilométer magasra emelkedett.

2017-ben a napfogyatkozás idejére időzítették a reptetést, méghozzá a NASA támogatásával. Pontosan kellett dolgozniuk, két és fél percük volt lefilmezni a jelenséget, mielőtt a ballon szétdurrant volna. Sikerrel jártak, a videó 24,4 kilométer magasságban készült el. Aztán a kamerák leálltak a mínusz 63 fokos hőmérsékletben.

2018-ban egy kis jövedelmű embereket segítő szervezet számára dobtak össze egy apró házat, szomszédaik és barátaik segítségével.

Ugyanebben az évben kezdtek bele – immár 14 és 12 évesen – az öt méter hosszú kenu megépítésébe. Vásároltak egy készletet, ami az elemeken túl tartalmazott egy meglehetősen alapos leírást is, de azért akadtak nehézségek. Ahogy Winston, a lányok édesapja elmondta: „Úgy érzem, van érzékem a kézügyességet igénylő munkákhoz, de a fával ismeretlen területre léptünk. Korábban sosem dolgoztunk cédrussal, gyaluval, üvegszállal vagy epoxival. És falapokat sem sűrűn hajlítgattunk eddig.”


A testet november végén emelték le a sablonról, 2019 januárjára az építés jelentős része elkészült. Az utolsó réteg lakkok felvitelével megvárták a májusi enyhe időt, hogy aztán június elsején Seattle közepén, Greenlake-ben vízre bocsássák a kenut.


Nyáron a család a Widgeon Creeken evezett hat és fél kilométert bemelegítés gyanánt, hogy az idén teljesíthessenek majdnem hatvanat a nyolc tóból álló Powell Forest Canoe Route-on. Tekintve, hogy számukra tényleg csak a csillagos ég a határ (vagy az sem), valószínűsítjük, hogy össze fog jönni a dolog – adta hírül a smallboatsmonthly.com.