MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
A teniszcsillag eladja kedvelt hajóját

A teniszcsillag eladja kedvelt hajóját

24.hu • fotó: elpais.com

Nadal megválik a Beethoventől. Úgy tartják, hogy a jacht a teniszező második otthona volt.

A spanyol Rafa Nadal, a világ egyik legjobb teniszezője nem titkoltan a jachtok szerelmese. A sportoló imádja a tengert, nyilatkozatai szerint kevés szabadidejét a vízen tölti, ehhez pedig kiváló járművek állnak évek óta a rendelkezésére, írta az El Pais.

Nadal első jachtja egy Avanti névre keresztelt hajó volt, mellyel éveken át szelte a hullámokat, majd 2015-ben a Cannes-ban rendezett yachtkiállításon szerelmesedett bele a 2016-ban megvásárolt, Beethoven névre keresztelt hajóba. A hárommillió euróért vett jármű szinte a második otthona lett, legtöbbször ott töltötte szabadidejét családjával és barátaival.

A Camper & Nicholsons luxusjachtok értékesítésével foglalkozó társaság weboldalán most az olvasható, hogy a Beethoven eladó, azaz a teniszező megválik kedvelt hajójától. A hirdetményben szereplő adatok szerint a Nuvolari Lenard által tervezett yacht 23,05 méter hosszú, négy kabibjában 8 fő elhelyezésére alkalmas. A tájékoztatóban kiemelik, hogy a hajó teljesen újszerű állapotban vásárolható meg első tulajdonosától, ára pedig 2.6 millió euró.

Arról egyelőre nem szólnak a híradások, hogy a teniszező nézett-e már újabb yachtot magának.