Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
A Sberbankon keresztül folyt a pénz Paksra

A Sberbankon keresztül folyt a pénz Paksra

24.hu

Nagy építőipari cégeknek is vezetett számlát a bedőlt orosz bank.

A legnagyobb NER-es építőipari vállalatok, gázkereskedők, agrárcégek, Bige László érdekeltsége, de még a Posta két biztosítója is bankolt a Sberbanknál.
A magyar gazdaságból hiányozni fog az a pénz, ami benn ég a Sberbankban – erről is beszélt Orbán Viktor múlt pénteki rádióinterjújában. Konkrét összeget nem említett a miniszterelnök, de az első becslések szerint mintegy ezer olyan vállalat lesz, amelyiknek nem fedezi a kárát az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA), azaz a betétesenként megszabott maximum 100 ezer eurós kifizetés (március 7-én a forint gyengülése miatt ez már 40 milliót fontot ért).

Az Opten adatai szerint több mint 16 ezer magyarországi cégnek vezetett számlát az orosz bank, közülük 6054-nek más pénzintézetnél nem is volt számlája. Megnéztük, hány állami cég, illetve 10 milliárd forintnál nagyobb árbevételű társaság fürödhetett be a Sberbankkal.

Az Opten a nyilvános cégadatbázisból hozzáférhető bankszámlaszámok alapján 14 – részben – köztulajdonú céget, a 10 milliárd forintnál nagyobb árbevételű vállalkozások közül pedig 54 sberbankos folyószámlával rendelkezőt talált.