MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
A mikro mellett a nano műanyagok is beterítették bolygónkat

A mikro mellett a nano műanyagok is beterítették bolygónkat

greenfo.hu

Első ízben mutattak ki a Föld mindkét pólusán nanoműanyag-szennyeződést.

Mindez azt jelenti, hogy a láthatatlan méretű szennyező részecskék a bolygó minden pontján jelen vannak. Ezek kisebbek és mérgezőbbek, mint a mikroműanyagok, melyekről már korábban kimutatták, hogy világszerte jelen vannak a Földön.

A Grönlandot borító jégminta vizsgálata kimutatta, a nanoműanyagok legalább ötven éve szennyezik a sarki térséget, a szennyező részecskék nagy része – negyede – járműgumikból származik. Azt valószínűsítik, hogy Észak-Amerika és Ázsia nagyobb városaiból fújja a nagyon könnyű nanorészecskéket Grönlandra a szél a levegőben, míg a Déli-sarkra az óceáni áramlatokkal jutnak el.

A DÉLI PÓLUS SZENNYEZETTSÉGÉT A MCMURDO-SZOROS TENGERI JEGÉNEK MINTÁJÁVAL VIZSGÁLTÁK.

A műanyagok vegyi szennyezőanyagnak számítanak, a globális szennyezés már meghaladta az emberiség számára a biztonságos határértéket, a műanyagrészecskéket a magashegységektől kezdve az óceánig mindenhol megtalálták. A szervezetbe bejutó részecskék pedig az emberi sejteket is károsítják, citotoxicitást és gyulladást okozhatnak.

Dusan Materic, az Utrechti Egyetem munkatársa, az új kutatás vezetője elmondta: A Déli- és az Északi-sarkvidéken is kimutattunk nanoműanyagokat. Ez azért nagyon fontos fejlemény, mert a nanoműanyagok a mikroműanyagokhoz képest toxikológiailag nagyon aktívak.

Az Északi-sarkvidéken 14 méteres mélységből származó mintát vizsgáltak, melynek rétegei 1965-ig visszanyúlóan raktározták el a Föld történetét. A kutatók nem azon lepődtek meg, hogy nanoműanyagot találtak, hanem azon, hogy a mintákban évtizedes mélységekben is mindenhol jelen volt. A sarkvidéki jégben korábban mikroműanyagokat már kimutattak, a nanorészecskéket azonban most első ízben. A korábbi felvetéseket, melyek szerint főként a műanyag csomagolásokból és járművek gumiabroncsaiból származnak a sarki jégben található szennyeződések, az új vizsgálat igazolta.

Az Environmental Research című folyóiratban publikált új tanulmány szerint a grönlandi jégben 13 nanogramm nanoműanyagot találtak milliliterenként, az antarktiszi jégben viszont négyszer többet. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a tengeri jég kialakulása koncentrálja a részecskéket. Grönlandon a nanoműanyagok fele polietilén volt, amelyet eldobható műanyag zacskókhoz és csomagolásokhoz használnak, negyede gumiabroncs-részecske volt, ötöde pedig polietilén-tereftalát (PET), amelyet palackok és ruházati cikkek készítéséhez használnak.

Az antarktiszi jégben talált nanoműanyagok fele szintén polietilén volt. A második leggyakoribb műanyagrészecske pedig a polipropilén volt. A lakott területektől messze fekvő Antarktiszon nem találtak gumiabroncs-részecskéket. Materic szerint a kutatásnak ebben a korai stádiumában még nem lehet komoly következtetéseket levonni, de az eddigi vizsgálatokból úgy tűnik, nagy problémával állunk szemben, hogy pontosan milyen naggyal, azt azonban egyelőre nem lehet tudni.