Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
A GKI kijavította

A GKI kijavította

rtl.hu

„Jóval inkább a termelékenységéből fakad a versenyképességünk."

Parragh László október végén azt nyilatkozta, hogy a magyar gazdaság versenyképességének egyik alapja még mindig az olcsó munkaerő. A hvg.hu a GKI Gazdaságkutató Zrt. ezzel kapcsolatos álláspontját idézve azt írja, hogy nem elsősorban a munkaerő olcsóságából, hanem jóval inkább a termelékenységéből fakad a versenyképességünk. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének álláspontját cáfolva rávilágítanak, hogy a termelési költségek és a termelékenység alakulása együttesen alakítja a versenyképességet.

A termelékenység pedig részben az alkalmazott technológiától, részben az azt működtető emberektől, azok képességeitől, tudásától függ.

A költségek között a munkaerő súlya viszonylag alacsony az iparban, ellenben magas a szolgáltatásban (mivel az élőmunka igény magasabb) – írja GKI. Ezzel kapcsolatban közölték: 2020-ban a 322 ezer kettős könyvvitelt vezető magyarországi cég esetében a bevétel 89,5 ezer milliárd forint volt, miközben a személyi jellegű kifizetések ennek 11 százalékát, 9,9 ezer milliárd forintot tettek ki.

A feldolgozóipari, elsősorban autógyártó cégek esetében 6,8 százalékos volt a személyi jellegű ráfordítások aránya az árbevételhez viszonyítva, az akkumulátorgyártás esetében is csupán 6,8 százalékos ez az érték, ami a GKI elemzése szerint a termelési kapacitás eléréséig tovább fog mérséklődni.

Jól látható, hogy önmagában a bérek szintje mellett sok más költségelem is hat az eredményességre (így pl. a logisztikai költségek). Emellett az is látható, hogy az alacsony szintű, jellemzően futószalag melletti betanított munkafolyamatok uralják a multik magyarországi tevékenységét (egyszerű összeszerelő tevékenység), amely igen érzékeny a költségek alakulására. Így válság esetén könnyen leépíthetők, más országba helyezhetők át – olvasható a közleményükben.

A GKI szerint valójában ingyen dolgozik az olcsó munkaerő, mivel a magyar gazdaságpolitika az erőltetett „újra iparosítási” tervekkel az alacsony magyar hozzáadott értékű tevékenységeket vonzza az országba, magas költségvetési támogatással.

Ez konzerválja a kedvezőtlen gazdasági szerkezetet, ráadásul erősen energiaintenzív és esetenként környezetszennyező iparágak (pl. akkumulátorgyártás) üzemei települnek be.

Kiemelik, hogy az egy várható dolgozóra jutó közvetlen költségvetési támogatás a multik esetében a teljes bérköltséget 8-10 évre fedezi, ami azt jelenti, hogy a hazai munkaerő ennyi ideig lényegében ingyen dolgozik.

A kormány támogatásának dcára az ipar súlya a GDP-termelésből jelentősen csökkent, 1995-höz képest például 3 százalékponttal alacsonyabb, de még a kormány által 2014-ben meghirdetett újraiparosítás óta is 3,7 százalékponttal csökkent.

Nőtt viszont a szolgáltatások súlya: 1995 óta 6,4, 2014 pedig óta 2,3 százalékponttal.

A GKI szerint az oktatás lehet a kiút. Az intézet elemzése megjegyzi, hogy akkora támogatásból, mint amit a multik kapnak munkahelyteremtésre, a magyar vállalkozások is tudnának legalább annyi munkahelyet létrehozni. Ezek a magyar vállalkozások jobban megfelelnek a hazai piac adottságainak, ráadásul a hazai hozzáadott érték is magasabb lenne.

Így nem kellene az olcsó összeszerelő tevékenységekért Ázsia országaival versenyezni, és nem konzerválnánk a nyugat-európaihoz képest alacsony bérszintet– írják.

Ehhez a magas jövedelmezőségű tevékenységekhez jól képzett szakemberekre van szükség, amelyet az oktatás biztosíthat. Ehhez azonban oktatásra van szükség, amelynek alapja a tudás megbecsülése.