Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
A gazdaság csökkenése terén középmezőnyben vagyunk az EU-ban

A gazdaság csökkenése terén középmezőnyben vagyunk az EU-ban

hvg.hu

Európai Bizottság: 5,3 százalékkal csökkent tavaly a magyar gazdaság.

Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta téli gazdasági előrejelzését, amelynek alapján úgy számolnak, hogy Magyarországon a gazdaság 2020-ban 5,3 százalékkal csökkent. Ezzel a 27 tagállam rangsorában középen foglal helyet az ország. Az uniós átlag –6,3 százalék. A legnagyobb csökkenés Spanyolországban (–11 százalék) és Görögországban (–10 százalék) történt. Az ír gazdaság azonban a lezárások és korlátozások ellenére is 3 százalékkal nőtt, Írország az egyetlen tagállam, amely pozitívan zárta a 2020-as évet.

A jelentés szerint 2020 harmadik negyedévében tapasztalt erőteljes növekedés után a gazdasági aktivitás a negyedik negyedévben ismét visszaesett, mivel a világjárvány második hulláma ismét korlátozási intézkedéseket eredményezett. Mivel ezek az intézkedések még mindig érvényben vannak, az EU és az euróövezet gazdasága várhatóan 2021 első negyedévében is csökkenni fog. Az előrejelzés szerint azonban már látható a fény az alagút végén, ami az oltások elterjedését és felgyorsítását jelenti. Emiatt az EU gazdasága 2021-ben 3,7 százalékkal, 2022-ben pedig 3,9 százalékkal fog növekedni. A várható magyar növekedés ennél magasabb, 4, illetve 5 százalék lesz. Ebbe az előrejelzésbe még nem kalkulálták bele az uniós helyreállítási program várható hatásait, így a növekedés az előbbieknél is erőteljesebb lehet.

Ami a részletesebb magyar adatokat illeti, a tavaszi lezárások után a harmadik negyedévben 11,4 százalékos növekedést mértek, az őszi korlátozások azonban ismét a negatív tartományba lökték a GDP-t, elsősorban a beruházások és a szolgáltatások exportjának zuhanása miatt. A munkanélküliségi ráta 4,3% volt 2020 decemberében, ami szinte változatlan az előző hónapokhoz képest. A munkavállalók egyre nagyobb hányada azonban “nulla munkaórát” jelentett, és emiatt a háztartások munkanélküliséggel kapcsolatos aggodalma is nőtt. A jelentés szerint a kormány nyújtott “némi támogatást” a foglalkoztatás megőrzéséhez azokban az ágazatokban, amelyeket a második lezárás leginkább érintett, s ez enyhíti annak negatív gazdasági hatásait. Az infláció tavaly 3,4 százalék volt, amely minimális mértékben 3,5 százalékra nő ebben az évben.

Az adatok nagyjából megfelelnek a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közölt gyorsjelentésében közzétetteknek: a jegybank 2020 egészére 5–5,5 százalék közötti visszaeséssel számol (az első hivatalos becslést kedden teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal), a munkanélküliség arányát szintén 4,3 százalékra teszi. Az MNB több erősséget is kiemel a válságévben: a vállalati hitelezés 10 százalékkal emelkedett, ami a második legjobb adat az EU-ban Franciaország után, ugyancsak a második legjobb beruházási rátát produkált Magyarország, követve Írországot. Pozitívumként emelték ki azt is, hogy a hitelmoratórium nálunk a legkiterjedtebb, ennek is köszönhető, hogy a fogyasztás terén a negyedik legkisebb a magyar visszaesés.