Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 18.
Andrea, Ilma
A fiatalok házon belül építhetik karrierjüket

A fiatalok házon belül építhetik karrierjüket

Fastron Hungária Kft.

Szakmai gyakorlat-belső képzési lehetőség.

A FASTRON Hungaria Kft. a Fastrongroup cégcsoport tagja, melyet 1978-ban alapított Fáskerty Gábor. Megalapítása óta 20 fős kis vállalkozásból 2000 alkalmazottat foglalkoztató meghatározó jelentőségű vállalatcsoporttá fejlődött. A FASTRON Hungaria Kft. tevékenységét 1993. január 1-én kezdte meg Tolnán, jelenleg 600 munkavállalót számlál, és 27 éve Tolna megye meghatározó foglalkoztatója. Az eredményesen működő nagyvállalat 2019-ben elnyerte a Családbarát munkahely címet.

A szakmát tanuló fiatalok számára gyakorlati helyet biztosítanak, tanulói szerződéssel fogadják a jelentkező fiatalokat. A legtöbben a Tolna Megyei Szakképzési Centrum Ady Endre Technikumából és Szakképző Iskolájából jönnek gépi forgácsoló és villanyszerelő szakmákban, a két év gyakorlati idő során nem csak a szakma alapjait sajátítják el, hanem megkapják a törvényben szabályozott juttatásokat is. Szoros kapcsolat alakult ki a Tolna Megyei SZC Bezerédj István Technikumával, ahonnan logisztikai és szállítmányozási ügyintéző képzésben részt vevők találnak gyakorlati helyet a Fastronnál.

A Fastron Hungária Kft. az iskolákkal kötött együttműködéssel nyári szakmai gyakorlatot biztosít gépgyártástechnológiai technikus, valamint a gépészet szakmacsoport, villamos ipari szakmák, és informatika területén. Szinte valamennyi gépi forgácsoló-, villanyszerelő szakoktató mestervizsgaképzésen vett részt, az idősebb „szakik” alapos tudást adnak át a következő generációnak. A felsőoktatásból elsősorban műszaki, de gazdasági területről is fogadnak hallgatókat. Többen szakdolgozatot írnak, ezen keresztül ismerik meg a cég munkáját, vagy gyakorlatukat töltik itt. Szorosabb kapcsolat alakult ki a Dunaújvárosi Egyetemmel, a Neumann János Egyetemmel, a Pécsi Tudományegyetem Gazdálkodástudományi Karával, és lehetőséget látnak a duális képzésbe való bekapcsolódásra.

 

Hikádi Zsófia Hr-vezető elmondta, hogy minden fiatalt örömmel fogadnak, aki dolgozni szeretne. Számítanak a technikus képzettséggel rendelkezőkre, a szakmunkásokra, és azokra az érettségizettekre is, akik egyelőre nem tanulnak tovább, bizonytalanok a további lépésekben. Számukra különböző területeken betekintést nyújtanak a cég életébe, az egyes munkafolyamatokba, hogy megalapozott döntést tudjanak hozni a további szakmai életút megalapozásában. Fontos, hogy cégen belüli képzési, tanulási lehetőséget is biztosítanak, és a fiatalok házon belül építhetik karrierjüket.

Ehhez azonban szakmai alázat és türelem is szükséges, teszi hozzá a Hr-vezető. A szakmunkák esetében a modern technológiák olyan kihívást jelentenek, amit nem egyszerű elsajátítani, a technikusoknál pedig a gyakorlati tudás is elvárás. Sikeres pályamódosítások is előfordulnak, például a mezőgazdaságból érkezett munkatárs rövid idő alatt megtanulta, megszerette az új választott szakmáját, ma már kiválóan teljesít.
További fontos szempont, hogy generációk nőttek fel, és egész családok dolgoztak a vállalatnál, ez a hagyomány pedig öröklődik.

Pályakezdôk jelentkezését is várjuk:
Gépésztechnikus, gépgyártás-technológiai technikus,
mechatronikai technikus, logisztikus képesítéssel
Szakmunkásokat: gépi és CNC-forgácsoló, hegesztő szakmákban

Elérhetőségeink: +36-74/540-313 I +36-20/241-7717 I karrier@fastron.co.hu