MENÜ
2024. október 6.
Brúnó, Renáta
„Szégyen a világ sportjára

„Szégyen a világ sportjára"

eurosport.hu

Az ukrán sportolók értetlenül állnak a NOB döntése előtt.

 

A NOB hosszas rágódás után hozott döntést, és végül úgy döntött, hogy az orosz és fehérorosz sportolók részt vehetnek a 2024-es párizsi olimpián. Ugyan a saját nemzeti zászlójukat és himnuszukat nem használhatják, de ennek ellenére nyilvánvalóan mindenki tudni fogja, hogy melyik ország sikeréért küzdenek.

Korábban már az ukrán és orosz politikusok is elmondták, hogy mennyire csalódottak a döntés miatt, most pedig a sportolókon volt a sor.
A párizsi olimpia szervezői szívesen látják az orosz sportolókat, de vannak még kérdőjelekA párizsi olimpia szervezői szívesen látják az orosz sportolókat, de vannak még kérdőjelek.

OlhaKharlan korábban már elég egyértelműen kifejezte a véleményét, hiszen nemzetközi balhét okozott azzal, hogy az asszója után nem volt hajlandó kezet fogni orosz ellenfelével. Emiatt a kvalifikációs világbajnokságról is kizárták, de Thomas Bach, a NOB elnöke biztosította arról, hogy ezen nem múlhat a párizsi szereplése.
A többszörös olimpiai érmes sportoló az alábbiakat írta Instagram-oldalán:

„Az oroszoknak semmi keresnivalójuk nincs az olimpián. A háború során több mint 370 ukrán sportoló halt meg, 9 ukrán város pedig teljesen elpusztult. Több mint 3000 rakétát lőttek ki békés ukrán területekre az oroszok, amik iskolákat, szülészeteket, színházakat, óvodákat, emberek otthonait pusztították el.

A NOB mindezek tudatában – hiszen korábban kizárták az orosz szövetséget a tagjaik közül – mégis úgy döntött, hogy a sportolóik ott lehetnek az olimpián. Hogy most mit érzek? Sajnos nem lepett meg, de mégis nagyon dühös vagyok. Üvöltenék és feltenném a kérdéseimet.
Miért lehetnek ott a világ legjobb sportolói mellett azok, akik katonai parádékon vonulnak a gyilkosok mellett? Sajnos a kérdések viszont nem segítenek, csak a tettek. Mindent meg fogunk tenni, hogy ezt a szégyenteljes döntést visszavonják.”
Nem ő volt az egyetlen ukrán sportoló, aki a nyilvánosság előtt is elmondta a véleményét. Mykhailo Romanchuk a rövidpályás úszó Európa-bajnokságon szerepelt, amikor interjút adott a nemzetközi sajtó képviselőinek:
„Az oroszok ukrán városokat, civileket, sportolókat és sportlétesítményeket is megtámadtak, most mégis ott lehetnek az olimpián, ez nem normális. Több mint 400 ukrán sportoló halt meg a háborúban, most meg a gyilkosaik ott lehetnek Párizsban?

NEM TISZTELIK A SZABÁLYOKAT, NEM TISZTELIK A BÉKÉT, AKKOR MIÉRT ENGEDIK ŐKET VERSENYEZNI? SZÉGYEN EZ A VILÁG SPORTJÁNAK.

Sebastian Coe jó döntést hozott, amikor kijelentette, hogy amíg tart a háború, addig az orosz sportolók nem lehetnek ott az atlétikai versenyeken. Tetszik a döntés, szerintem mindenkinek így kéne tennie.”
A NOB közlése szerint eddig 11 „semleges” sportoló harcolta ki az indulás jogát; 8 orosz és 3 fehérorosz. Természetesen az orosz sportminiszter a döntés után rögtön kiakadt, szerinte a NOB ezzel diszkriminálja az ország sportolóit.

Forrás: Frankfurter Allgemeine Zeitung és Inside the Games