MENÜ
2024. március 29.
Auguszta

Több milliárd év nyoma a meteoritban

Egy friss tanulmányban egy különleges, ősi űrkőzetet ismertetnek – írja a ScienceAlert.

Ufónak hitték, pedig csak koszos volt a marsjáró kamerája

Amatőr űrkutatók egyből ufót kiáltottak, pedig a valóság jóval kiábrándítóbb volt.

Ellenséges rakétákat pillanatok alatt érzékelő műholdakat állíthatnak Föld körüli pályára

A világon található nukleáris arzenálok komoly potenciális fenyegetést hordoznak magukban.

Jelentős mennyiségű vízre bukkantak a Marson

Sajtóközlemények szerint a szóban forgó terület nagyjából akkora lehet, mint Hollandia.

Kisbolygót neveztek el Karikó Katalinról

Magyar felfedezésű kisbolygót neveztek el a koronavírus elleni küzdelem során világhírűvé vált magyar kutatóbiológusról.

Ki lesz a leggazdagabb a galaxisban?

Állami milliárdokért megy az űrverseny Jeff Bezos és Elon Musk között.

A valaha volt legkockázatosabb marsi landolás következik ma este

Hatalmas kihívást jelent a Jezero-kráterben landolni, de megéri.

Több mint 50 év után újabb holdminták érkeznek a Földre

A kínai Csange-5 űrmisszió keretében több holdi kőzetet is a Földre szállítanak.

Pilóta nélküli küldetés

Az Egyesült Arab Emírségek 2024-ben pilóta nélküli űrhajót akar küldeni a Holdra.

Az első marslakók

Egy komplett tórendszer lehet a vörös bolygó felszíne alatt. A víz pedig tele lehet parányi élőlényekkel.
További cikkek