MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma

Ezek Magyarország leggazdagabb városai 2023-ban

Kiderült, mekkora vásárlóerővel bírunk aszerint, hogy hol élünk Magyarországon.

Havi 500 ezres jövedelmi szakadék a települések között

A járvány okozta válság jelentősen visszafogta a vásárlőerő növekedését a települések több mint 40 százalékán.

Megfontoltabban költekezünk

Október volt az egymást követő harmadik hónap, amikor – éves alapon – visszaesett a kiskereskedelmi forgalom.

A leggazdagabb magyar települések

Magyarország megyéi közül mindössze ötben magasabb az egy főre jutó vásárlóerő az országos átlagnál.

Feleannyiból élünk, mint az átlag európai?

Az egy év alatti 12%-os javulás is csak annyit ér, hogy most először elérte az európai mutató felét.

A tíz leggazdagabb magyar település

Nagykovácsi kettőt előzve feljött a második helyre, Gödöllő helyett Dunakeszi került az első tízbe.

Hol élnek a jómódú magyarok?

Nem meglepő, hogy a legnagyobb vásárlóerő az ország központi részére összpontosul.

Már a szlovákok is jobban keresnek nálunk, Ausztria fényévnyire

Felejtse el, hogy az osztrákokkal hasonlítgatja össze a fizetését, meg hogy számolgatja, mire elég az tőlünk nyugatra. A következő 50 évben esélyünk sincs az osztrákokhoz közelíteni.
További cikkek