MENÜ
2018. július 20.
Illés

Hadházy Ákos is kilép az LMP-ből, ahol szerinte „zavarba ejtően jó a hangulat"

Olyan helyzet alakult ki a pártban, amelyben politikai nézetkülönbségeket igyekeznek fegyelmi úton elintézni.

Az alapító kilép az LMP-ből

Schiffer András otthagyja a pártot, azt is elmondta, mi volt a két utolsó csepp a pohárban.

Szél Bernadett kikéri a Soros-tervet

Közérdekű adatigényléssel fordul a kormányhoz Szél Bernadett.

Bérmaximum az állam alkalmazásában?

A tét, hogy mennyit keressenek az állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági cégeknél dolgozók.

Alkotmánybíróság elé vitték a CEU ügyét

„A kormány teljesen egyedül maradt a szabad oktatás elleni harcában."

A paksi atomerőmű bővítéséről öt LMP-s népszavazási kérdés

A paksi atomerőmű bővítésének megakadályozását célzó öt népszavazási kérdést nyújtott be az LMP.

LMP-gyűjtés az olimpiai népszavazáshoz

Huszonháromezer aláírást gyűjtött össze az LMP az olimpiáról szóló népszavazáshoz.

Első fokon pert nyert az LMP-s politikus

Első fokon elmarasztalta csütörtökön a Fővárosi Törvényszék Bitay Márton Örsöt.

Törvényjavaslattal kezd Hadházy

A korrupció megelőzését célzó törvényjavaslatot nyújt be parlamenti munkájának nyitányaként Hadházy Ákos.

Törődés Nimfái és Gáti Papa Szociális Szövetkezet

15-50 millió forint közötti uniós támogatást és adókedvezményt vett fel több szociális szövetkezet.

Korrupcióinfó: Alibitanulmány-írás a mai kor olajszőkítése

Ki sem írt, vagy gyanús közbeszerzéseket talált a Klik 10 milliárd forintos projektjénél Hadházy Ákos.

Hadházy: „ Meglepetést okozhat 2018-ban az LMP"

A Fidesz az egyetlen, amellyel semmi szín alatt nem közösködne a kormányon Hadházy Ákos.
További cikkek