ERÖV csík
MENÜ
2017. augusztus 16.
Ábrahám
Bérmaximum az állam alkalmazásában?

Bérmaximum az állam alkalmazásában?

hvg.hu

A tét, hogy mennyit keressenek az állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági cégeknél dolgozók.

Július 24-én kikérte a Választási Irodától a népszavazási aláírásgyűjtő íveket Vágó Gábor korábbi LMP-s politikus. A Facebook oldalán azt írta, jövő héttől indul a 120 napos kampány, az MSZP, az LMP, a Párbeszéd, az Együtt és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt segítségével. A Jobbikot megkerestük, beállnak-e Vágó mögé, egyelőre nem kaptunk választ.

A Momentum viszont nem fog, méghozzá azért, mert a párt szerint a közszférában a magánszférához hasonlóan versenyképes, a piaci viszonyoknak megfelelő bérezésre van szükség.

A Kúria július 4-én engedte át Vágó kérdését, amely úgy szól, "Egyetért-e Ön azzal, hogy köztulajdonban álló gazdasági társasággal foglalkoztatási jogviszonyban álló személy onnan származó éves jövedelme a köztársasági elnök tiszteletdíjának éves összegét ne haladhassa meg?"

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ugyanis elkaszálta azt még májusban, arra hivatkozva, hogy az nem elég egyértelmű, nem egzakt a jövedelem és a foglalkoztatási jogviszony meghatározása. A Kúria szerint az NVB tévedett.