MENÜ
2026. július 2.
Ottó
Világelsőnek választották – a villányi merlot elismerése

Világelsőnek választották – a villányi merlot elismerése

portfolio.hu

Ismét villányi vörösbor lett világelső: ez az egész borvidék jövőjét meghatározhatja.

A Villányi borvidék nemzetközi megítélése szempontjából is nagy jelentőségű eredményt hozott a Concours Mondial de Bruxelles idei vörös- és fehérboros szekciója: a Jammertal Borbirtok Koh-I-Noor Merlot 2018 tétele kapta az International Red Wine Revelation címet, vagyis a verseny legmagasabb pontszámú vörösbora lett. A díj elsősorban arra irányítja rá a figyelmet, hogy Villány a bordói kékszőlőfajtákkal – köztük a merlot-val – kiemelkedően versenyképes a nemzetközi prémium vörösboros mezőnyben, ugyanakkor elkerülhetetlen a borvidék tudatos újrapozicionálása. dr. Szűcs Róbert, a Jammertal Borbirtok társtulajdonosa szerint a bor mögött egyszerre áll kedvező évjárat, tudatos szőlészeti és kifogástalan borászati munka, szigorú szelekció, valamint egy olyan borvidéki adottságrendszer, amelyet a klímaváltozás az elmúlt években részben fel is értékelhetett.
Ne várja meg a tüneteket, Optimum szűrés most 20% kedvezménnyel foglalható, korlátozott ideig. (x)

Villány régóta a magyar vörösbor egyik legismertebb központja, de a borvidék számára a nemzetközi láthatóság továbbra is kulcskérdés. Ebből a szempontból figyelemre méltó, hogy a villányi Jammertal Borbirtok Koh-I-Noor Merlot 2018 tétele az International Red Wine Revelation címet kapta a Concours Mondial de Bruxelles 2026-os vörös- és fehérboros szekciójában és ezzel a Jammertal Borbirtok másodszor is világelsőséget szerzett. 2021-ben Cassiopeia Merlot 2015 tételével szerezte meg ugyanezt az elismerést.

A díj azt jelenti, hogy a Jammertal Borbirtok bora a versenyen bemutatott vörösborok közül a legmagasabb pontszámot érte el. A 2026-os megmérettetést májusban az örményországi Jerevánban rendezték meg, ahol a háromnapos szigorú vakkóstolás során mintegy 300 fős nemzetközi zsűri értékelt közel 6700 bort 50 országból. A Concours Mondial de Bruxelles évente összesen több mint 15 ezer nevezést fogad különböző szekcióiban, ezért az itt elért eredmények a szakma és a kereskedelem számára is irányadó visszajelzést jelenthetnek.

A CMB történetében a Jammertal Borbirtok az egyetlen, aki két alkalommal is világelsőséget szerzett. Egyetlen magyar vagy külföldi borászat sem volt erre még képes.

A mostani eredmény nemcsak egyetlen bor sikeréről szól, hanem arról is, hogy Villány bizonyos fajtákkal és megfelelő termelői következetességgel bizonyítottan képes a legmagasabb nemzetközi színvonalú vörösborok termelésére.

A díjnyertes Koh-I-Noor Merlot kapcsán dr. Szűcs Róbert, a Jammertal Borbirtok társtulajdonosa így fogalmaz: „átütően gyümölcsös illat- és aromavilággal rendelkezik”, a zsűri pedig külön kiemelte az egyensúlyát. Ez a vörösborok prémiumkategóriájában kulcskérdés: a magas beltartalom, az érett tannin, az alkohol, a savszerkezet és a hordóhasználat csak akkor ad komplex, magas élvezeti értékű bort, ha ezek az elemek nem külön-külön dominálnak, hanem egységbe rendeződnek.

Elkerülhetetlen a borvidék újrapozicionálása

A mostani eredmény Villány fajtahasználatáról is újraindíthatja a szakmai gondolkodást. A borvidék arculatában az elmúlt évtizedekben fontos szerepet kaptak a bordói fajták, különösen a cabernet franc, a cabernet sauvignon és a merlot. A Jammertal Borbirtok szakmai és gazdasági meghatározó szereplői szerint a CMB világelső Koh-I-Noor Merlot 2018 újabb visszaigazolása annak, hogy „a Villányi borvidék a világon rendkívül népszerű bordói fajták ideális terroirja”. Éppen ezért nem volt szerencsés a portugieser és a kékfrankos telepítési támogatását a merlot és a cabernet sauvignon rovására ösztönözni a borvidéken.

A fajtaválasztás nem öncélú: alkalmazkodnia kell a fizetőképes piac elvárásaihoz.

A villányi borászatok kiemelkedő nemzetközi versenyeredményei erősítik a borvidék hitelességét a nemzetközi szakmai közegben. Kérdés az, hogy a kiemelkedő versenyeredményekből hogyan lehet tartós piaci bizalmat, erősebb láthatóságot és világosabb borvidéki üzenetet építeni.

Dr. Szűcs Róbert szerint a magyar bor egészének is fontos tanulsága, hogy nincs olyan borvidék a világon, amely kizárólagosan birtokolhatná a kiválóságot. Sok jó, különböző karakterű borvidék létezik, de a termelői hozzáállás, a szakértelem és a következetesség a döntő. Villány adottságai megvannak ahhoz, hogy a nemzetközi vörösboros mezőnyben továbbra is érdemi szereplő legyen; a következő lépés az, hogy ezek valós piaci eredménnyé váljanak.

A klímaváltozás kedvezhet a prémium vörösbor-termelésnek

A merlot villányi lehetőségeiről dr. Szűcs Róbert határozottan fogalmaz: szerinte „a villányi terroir a merlot számára tökéletes”. A terroir ebben az értelemben a talaj, a mikroklíma és a szőlőfajta találkozását jelenti. Villány melegebb, déli fekvésű termőhelyei, a hosszú érési időszak és az optimális beérés elérésének viszonylagos biztonsága különösen fontossá válhatnak egy olyan fajta esetében, amelynél az érettség, a tanninok finomsága és a gyümölcskarakter tisztasága meghatározó.

A Jammertal Borbirtok értékelése szerint a 2018-as évjárat is kifejezetten kedvező volt a merlot számára. A száraz, napos szeptember volt a szüret kulcsa. Ennél azonban tágabb folyamatra is felhívják a figyelmet: úgy látják, a klímaváltozás egyelőre a Villányi borvidék kezére játszik.

Míg 2015 előtt statisztikailag az évjáratok fele volt alkalmas valóban nagyszerű élvezeti értéket nyújtó vörösborok szőlőalapanyagainak termesztésére, 2015 óta gyakorlatilag minden évjárat kitűnőnek nevezhető”.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a klímaváltozás hosszabb távon ne hordozna komoly kockázatokat a szőlőtermesztés számára. A hőstressz, a vízhiány, a szélsőséges időjárási események vagy a savak gyorsabb leépülése mind olyan tényezők, amelyekre a borászatoknak alkalmazkodási válaszokat kell adniuk. Rövidebb távon ugyanakkor Villány esetében a melegebb évjáratok növelhették annak esélyét, hogy a később érő kékszőlőfajták rendszeresebben érjék el a prémium vörösborokhoz szükséges érettségi szintet.

Nem a dűlőszelektálás a fő rendezési elv

A Jammertal Borbirtok 85 hektáron gazdálkodó szőlészeti és borászati holdingként működik. Területei a Villánytól Hegyszentmártonig húzódó, mintegy 30 kilométeres borvidéki sáv kedvező adottságú dűlőiben találhatók. A Koh-I-Noor és a Cassiopeia típusú tételeknél ugyanakkor nem a klasszikus dűlőszelekció a kiindulópont. Ezeknél a boroknál nem ragaszkodnak mindenáron a dűlőszelekcióhoz, mert ez adott esetben inkább korlátozza, mint segíti a tételek optimális végső kialakítását.

A cél az, hogy olyan borokat alkossanak, amelyek a lehető legteljesebben tükrözik a villányi karaktert. Ezekben a tételekben azok a villányi terroirjegyek jelennek meg, melyek különlegessé teszik a borvidéket: „erőteljes gyümölcsösség, selymes, integrált tanninok és komplex szerkezet”.

Ez a leírás jól illeszkedik a nemzetközi piac felsőkategóriás vörösboraival kapcsolatos elvárásaihoz: telt, érett, de teljes egyensúlyban lévő tételek.

A Koh-I-Noor Merlot 2018 elkészítésében a szőlészeti döntések közül az erőteljes terméskorlátozás és a szüreti időpont megválasztása volt meghatározó. A prémiumszegmensben a hozamkorlátozás célja, hogy a tőkék koncentráltabb, beltartalomban gazdagabb alapanyagot biztosítsanak. A szüret időzítése pedig különösen kritikus: a cukor, a sav, az aromaérettség és a fenolos érettség egyensúlya csak viszonylag rövid időszakban ideális. Ennek az időszaknak a kivárása mindig hatalmas pénzügyi rizikó. Egyetlen nap eső egy egész éves termést tönkretehet. A szőlészeti vezető, Nagy Zsolt több évtizedes tapasztalata és minden részletre kiterjedő odafigyelése a borászat eredményesség alapja.

A birtok főborásza, Kövesdi Zsófia, mint mindig, ennél a tételnél is nem csupán hibátlan szakmai munkát végzett, hanem a döntő apró lépéseknél biztos kézzel irányította a folyamatokat a sikeres végkifejlet felé.

Ne feledkezzünk meg a hordóról sem!

A borkészítés során az erjesztés és az érlelés pontos kivitelezése mellett a hordók kiválasztása kapott kiemelt szerepet. A Jammertal Borbirtok 22 éve dolgozik együtt stratégiai és szakmai partnerként a szigetvári Trust Hungary Zrt. kádárüzemmel. A hordóhasználat a nagy vörösboroknál különösen érzékeny kérdés: a fa képes finomítani a szerkezetet és mélyíteni a komplexitást, de túlzott jelenléte el is fedheti a gyümölcsöt és a termőhelyi karaktert.

A borászat szerint a végeredményben a technológiai fegyelem mellett a saját kiválasztási kritériumrendszernek is nagy szerepe van. Bármennyire csábító a mennyiség bűvölete, kizárólag a legszigorúbb minőségi elvárásoknak megfelelő alkotórészek kerülhetnek egy-egy tételbe, a nemzetközi versenyeredmények ugyanis csak akkor építenek tartós márkaértéket, ha a fogyasztói tapasztalat is visszaigazolja a magas minőséget. Ez különösen fontos a magyar bor számára, amelynek a prémium nemzetközi piacokon nemcsak jó tételekre, hanem következetes minőségi jelenlétre is szüksége van.

A cikk megjelenését a Jammertal Borbirtok támogatta.