MENÜ
2024. május 8.
Mihály
Veszélybe került a magyarok kedvenc étele, a bab

Veszélybe került a magyarok kedvenc étele, a bab

mindmegette.hu

10 év múlva a bab is örökre eltűnhet Magyarországról, de a napraforgó is veszélyben van.

A portál arról számolt be, hogy a történelmi mértékű aszálynak olyan következményei lesznek, amik húsbavágóak. Azon kívül, hogy Magyarországon folyók és tavak száradnak ki a 120 éve nem látott aszály miatt, a termények nagy része megsínyli a vízhiányt. Lesznek olyan zöldségek és gyümölcsök, amiknek búcsút kell inteni a jövőben. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy veszélybe kerülhet az egyik legendás magyar fogás, a Jókai bableves.

Az első ilyen, amiről a hírek szóltak a málna, most pedig a bab is terítékre került - vagyis nem igazán fog az asztalra kerülni 10 év múlva már. A jövőképben pedig újfajta kártevők is megjelennek, amikkel szemben egyelőre nem tudni, hogyan lehet felvenni a harcot.

A szárazság miatt vannak olyan növények, amelyektől akár örökre búcsút vehetünk vagy át kell térnünk azokra a hőségtűrőbb fajtákra, amelyek jobban bírják a kialakult környezeti anomáliát.

„Meg is kerestünk egy kutatóintézetet, azt a választ kaptam, amit pár évvel ezelőtt science fictionnek tartottam, hogy 10 éven belül a bab el fog tűnni a magyar termelési struktúrából"
– mondta el Bálint Péter gazda, aki szerint a hüvelyeseknek 10 éven belül végleg búcsút kell intenünk. Hozzátette azt is, a szabadföldeken a legnagyobb a baj, ahol nem megoldható az árnyékolás vagy a páratartalom.

Szőrös András kertész szerint a jelenlegi szárazság talán egyetlen előnye, hogy a gombabetegségek nem tudtak kialakulni ebben a klímában, a kártevők viszont egyre jobban elszaporodtak, ilyenek például a kabócák. A kártevők délről érkeznek hazánkba.

"Tíz éve még csak Villányban voltak jelen, most már Börzsönyben is hallani kabócát és ugyanígy jönnek fel más kártevők, amik eddig nem voltak itt” – magyarázta a kertész.