MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Újraélesztik korrupcióellenes munkacsoportot

Újraélesztik korrupcióellenes munkacsoportot

444.hu • fotó: vg.hu

A munkacsoport felélesztése egyike az engedményeknek, amiket a kormány az Európai Bizottság felé tesz.

 

A kormány újraéleszti a 2013-ban leállított korrupcióellenes munkacsoportot. A héten mi is értesültünk erről, de az Igazságügyi Minisztériumtól csütörtökön azt a választ kaptuk, hogy nem tudnak ilyenről. A hírt most Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter erősítette meg a 24.hu-nak.

A munkacsoport felélesztése egyike az engedményeknek, amiket a kormány az Európai Bizottság felé tesz. A testület négy javaslatát fogadta el a kormány, ezekről bővebben itt olvashat. Navracsics szerint az év második felére meglehet a megállapodás az unióval a helyreállítási alapról.

Ugyan az elvileg elfogadott javaslatok között szerepelt az is, hogy a magyar jogalkotók kerülni fogják az extrém gyors törvényhozást, ezt a katatörvény egyik napról a másikra való elfogadása nem feltétlenül erősíti meg. Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón erről azt mondta, hogy szerinte évente nyolcszor joguk van arra, hogy gyorsan nyomjanak át törvényeket az országgyűlésen.

Az új korrupcióellenes munkacsoport (ami Navracsics szerint a korábbi mintának megfelelően működik majd) feladata az lesz, hogy fórumot adjon civil szervezeteknek, akik a csoporton keresztül javaslatokat tehetnek a kormányzati szereplők korrupcióellenes fellépéseinek támogatására, hatékonyabbá tételére. Konkrét ügyekkel nem foglalkoznak majd.

A munkacsoportból 2013-ban azért léptek ki a civil szervezetek (például a Transparency International), mert az információs szabadságról szóló törvény módosítása után úgy látták, hogy „a kormány vezetői részéről nincs valódi szándék a korrupció visszaszorítására”.

Frissítés 23:27: A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent a munkacsoportról szóló kormányrendelet. Eszerint a testületet feladata lesz többek között:

a korrupciós gyakorlatok felderítésének, kivizsgálásának, üldözésének és szankcionálásának javításával összefüggő javaslatok kidolgozása,
éves jelentést fognak készíteni a kormány részére, amelyben elemzik a korrupció és a korrupt gyakorlatok kockázatait és tendenciáit,
hatékony ellenintézkedéseket és bevált gyakorlatokat javasolnak a korrupciós kockázatok és korrupciótípusok megelőzése, felderítése és szankcionálása érdekében.
A munkacsoport elnöke a Varga Judit igazságügyi miniszter által megbízott, az általa vezetett minisztériumban működő politikai felsővezető vagy szakmai felsővezető lesz. Rajta kívül a munkacsoport tagja lesz például a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője, az országos rendőrfőkapitány, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója és még egy sor szakmai felső vezető, akiket a különböző minisztériumok bíznak meg a feladattal. A munkacsoport elnöke és tagjai, valamint az állandó meghívottak a munkacsoporton belüli munkájukért díjazásban és költségtérítésben nem részesülnek.

A munkacsoport szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal ülésezik. A munkacsoport az első, 2022. évi jelentést 2023. február 15-ig elkészíti és megküldi a kormány részére jóváhagyás céljából.