Tam_Bau
MENÜ
2024. június 14.
Vazul
Tíz élelmiszernek brutálisan emelkedett az ára

Tíz élelmiszernek brutálisan emelkedett az ára

nlc.hu

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 25 élelmiszernek emelkedett az ára több mint 20 százalékos mértékben.

A kormány február 1-jétől néhány alapvető élelmiszerre bevezette az árstopot, ami alapján az érintett termékek ára nem lehet magasabb a 2021. október 15-i árnál. A BL-55 -ös finomliszt is ebbe a körbe tartozik, így egyelőre a vásárlók a maximált ár miatt semmit sem érzékelnek a háttérben zajló áremelkedésből. Ám a búza drágulása miatt borítékolható, hogy az árstop végével elszabadulhat a liszt ára.

A Világgazdaság azt írja, hogy a jelenlegi lisztárak még az olcsóbb búzára vannak alapozva. A malmok pedig betáraztak ugyan búzából, ám ha az elfogy, és az elmúlt hónapokban vásárolt, drágább búzát kell felhasználniuk, akkor a liszt ára is nagyot emelkedhet.

Ez azt jelenti, hogy a liszt mostani, 155-165 forint körüli kilónkénti átadási árának – amennyiért a malmok a zsákos kiszerelésű finomlisztet értékesítik – 200-220 forint körülire kell emelkednie.

A januári ár egyébként egy kilóra vetítve 145 forint körül volt, ezt emelték a közelmúltban 155-165 forint közé. Az áremelkedés pedig a fogyasztóknál is meg fog jelenni. Az árstop május 1-jéig tart, eddig még nem volt szó a meghosszabbításáról, de ha erre mégis sor kerül, az legfeljebb késleltetni fogja a drasztikus drágulást.

Hiába az árstop, mindenki látja a boltokban, hogy elszálltak az élelmiszerárak. És ez nem csak az általános vásárlói benyomás, a számok is alátámasztják. 2022 márciusában 13 százalékkal kerültek többe az élelmiszerek, mint egy évvel korábban (úgy, hogy hét terméknek befagyasztották az árát).

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 25 élelmiszernek emelkedett az ára több mint 20 százalékos mértékben. Alább pedig mutatjuk azokat, amelyeknek a leginkább kilőtt az ára.

A legjobban megdrágult élelmiszerek egy év alatt (2021. március–2022. március)

paradicsom (kg): 894 forint → 1270 forint; 42 százalék
rétesliszt (kg): 221 forint → 311 forint; 41, százalék
tejes margarin (200-250 gramm, db): 303 forint → 419 forint; 38 százalék
csirkecomb (kg): 660 forint → 884 forint; 34 százalék
zsemle (db): 30 forint → 40 forint; 33 százalék
fehér kenyér (kg): 390 forint → 518 forint; 33 százalék
félbarna kenyér (kg): 342 forint → 452 forint; 32 százalék;
trappista sajt (tömb, kg): 1950 forint → 2550 forint; 31 százalék
akácméz (kg): 4710 forint → 6130 forint; 30 százalék
spagetti, 4 tojásos (500 g): 391 forint → 506 forint; 29 százalék
(forrás: KSH)

A fenti listában is jól látszik, hogy a búza és a liszt drágulása miatt már most sokkal többe kerül a kenyér, a zsemle, a spagetti, mint egy évvel korábban. És ott van a rétesliszt is, amelyre nem vonatkozik az árstop.

Az árplafon végével viszont nem csak a liszt ára szállhat el. Az orosz-ukrán háború miatt egyetlen hónap alatt negyedével ugrott meg a növényi olajok ára a világpiacon, mivel Ukrajna a világ legnagyobb napraforgóolaj-termelője és exportőre. A literes, jó minőségű étolaj ára megközelítheti majd az ezer forintot. De a csirkemell is jelentősen, 20 százalékkal drágulhat az árbefagyasztás után.