MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Tiltakozás a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása ellen

Tiltakozás a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása ellen

magyarnarancs.hu

Nyílt levélben tiltakoznak ismert művészek.

Nyílt levélben kérik Semjént, hogy vonja vissza a törvénytervezetet, Palkovicsot pedig hogy kezdjen érdemi tárgyalásokat az egyetemi közösség képviselőivel.

Nyílt levélben tiltakoznak ismert művészek a Színház-és Filmművészeti Egyetem indokolatlanul felgyorsított ütemű átalakítása ellen. Arra kérik Semjén Zsoltot, hogy vonja vissza az általa benyújtott a modellváltásról szóló törvénytervezetet. Palkovics Lászlótól pedig azt várják, kezdjen érdemi tárgyalásokat az egyetemi közösség képviselőivel.

Alább a nyílt levelet teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük.

Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úrnak

Dr. Palkovics László miniszter úrnak

az Országgyűlés képviselőinek

A Színház-és Filmművészeti Egyetemen százötvenöt éve generációk adják egymásnak tovább a tudást és a szakma szeretetét. Nemzeti kultúránk védelmében kinyilvánítjuk, hogy nem támogatunk, sőt, veszélyesnek tartunk minden olyan átalakítást, mely az egyetemen felhalmozott hatalmas tapasztalatot semmibe véve történik.

Az elmúlt hetek történései azt bizonyítják, hogy a tervezett, minden hatástanulmányt nélkülöző, indokolatlanul felgyorsított ütemű modellváltást az SZFE vezetése, oktatói, volt és jelenlegi hallgatói és felelős szakmai szervezetek meggondolatlannak és előkészítetlennek tartják.

Ezért kérjük Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes urat, vonja vissza az általa benyújtott törvényjavaslatot. Kérjük Dr. Palkovics László miniszter urat, kezdjen érdemi tárgyalásokat az egyetemi közösség képviselőivel. Ültesse le egy asztalhoz az érintetteket, és hatáselemzésekre, kidolgozott közép- és hosszútávú tervekre épüljön az újító szándékú változás. Kérjük az Országgyűlés képviselőit, jelenlegi formájában ne szavazzák meg a törvényt.

Csakis kölcsönös tiszteletre és együttműködésre épülhet az a felelősségteljes, építő munka, mely hosszú évtizedekre meghatározza a nagymúltú intézmény és a magyar színház- és filmművészet jövőjét.

Budapest, 2020. július 1.

Ragályi Elemér Emmy-díjas, Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész
Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas
Ascher Tamás Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes művész
Básti Juli Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas
Bíró Kriszta Jászai Mari-díjas
Borbély Alexandra Jászai Mari-díjas, Európai Film-díjas
Börcsök Enikő Jászai Mari-díjas, érdemes művész, kiváló művész
Csákányi Eszter Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes művész
Csáki Judit A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje díjas
Cserhalmi György a nemzet színésze, Kossuth-díjas, érdemes művész
Cserhalmi Sára
Cserna Antal
Csillag Ádám Balázs Béla-díjas
Dés László Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas
Fodor Tamás Jászai Mari-díjas
Galkó Balázs
Gállfi László Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes művész
Garaczi László József Attila-díjas, Márai-díjas
Görgey Gábor Kossuth-díjas, József Attila-díjas
Grecsó Krisztián József Attila-díjas
Halász Judit Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes művész
Hámori Gabriella Jászai Mari-díjas
Hernádi Judit Jászai Mari-díjas
Jancsó Nyika Balázs Béla-díjas
Jordán Adél Junior Príma-díjas
Jordán Tamás a nemzet színésze, Kossuth-díjas, érdemes művész
Kende János Kossuth-díjas, érdemes művész, kiváló művész
Kern András Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes művész
Koltai Róbert Jászai Mari-díjas, érdemes művész
Kornis Mihály József Attila-díjas
Kovács Gábor Balázs Béla-díjas
Kovács Patrícia
Kováts Adél Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas
Kulka János Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes művész
Kútvölgyi Erzsébet Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes művész
László Zsolt Jászai Mari-díjas
Lázár Kati Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, kiváló művész
Mácsai Pál Kossuth-díjas, érdemes művész
Máté Gábor Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes művész
Mohácsi István
Mohácsi János Jászai Mari-díjas, érdemes művész
Molnár Piroska a nemzet színésze, Kossuth-díjas, érdemes művész
Nádas Péter Kossuth-díjas, József Attila-díjas, Márai-díjas
Nagy Ervin Jászai Mari-díjas
Nagy Zsolt
Nagy-Kálózy Eszter Kossuth-díjas, érdemes művész, kiváló művész
Nyáry Krisztián
Pálfi György Balázs Béla-díjas
Parti Nagy Lajos Kossuth-díjas, József Attila-díjas
Péterfy Bori A Magyar Köztársasági Lovagrend érdemkeresztje
Péterfy Gergely József Attila-díjas
Pogány Judit Kossuth-díjas, érdemes művész
Pokorny Lia
Presser Gábor Kossuth-díjas, Erkel Ferenc-díjas, érdemes művész
Puskás Tamás
Rév Marcell
Rudolf Péter Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, kiváló művész
Salamon András Balázs Béla-díjas
Scherer Péter Jászai Mari-díjas
Schulze Éva Balázs Béla-díjas
Spiró György Kossuth-díjas, József Attila-díjas
Szabó Kimmel Tamás Junior Príma-díjas
Szalai Kriszta
Szirtes Ági Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes művész
Sztarenki Dóra
Thuróczy Szabolcs
Tóth Krisztina József Attila-díjas, Márai-díjas
Török Ferenc Balázs Béla-díjas
Török-Illyés Orsolya
Udvaros Dorottya Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas
Valló Péter Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes művész
Vészits Andrea Balázs Béla-díjas
Zsámbéki Gábor Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes művész