MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Taomutyi Tolnában

Taomutyi Tolnában

nepszava.hu

A pénztáros még a nagyszülői ház tetőfelújítására is juttatott a közpénzből.

Nem tudta megtartani első félidei egygólos előnyét – Tieger finoman gurított a jobb alsó sarokba – a Dombóvár megyei 1-es futballcsapata a hajtós nagyszombati mérkőzésen. A vendég Bölcskének Kiss P. góljával sikerült kiegyenlítenie, így továbbra is kiélezett a küzdelem a tolnai bajnokság 4-6. helyéért. A Dombóvári Futball Club (DFC) jobbára saját nevelésű fiataljai biztató jövőt ígérnek. Csak a múltat, azt lehetne feledni! A 2014-es idény tao-támogatásainak felhasználását, amikor a labda helyett fűnyírótraktorokkal, mosógépekkel, pólókkal, öltözőszekrényekkel, kisbusszal játszott az akkori elnök és pénztárosa vádirat szerint, amely a minap jutott el a jogerős ítéletig. Eszerint a pénztáros még a nagyszülői ház tetőfelújítására is juttatott a közpénzből, az állam és a klub vesztesége összesen mintegy 15 millió forint. Az elkövetőket az első fokkal megegyező tényállással, a vagyonelkobzás mértékén változtatva jogerősen elítélte a törvényszék – információnk szerint kevés sikerrel kecsegtető felülbírálatért fordultak a Kúriához.