MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Súlyokkal csaltak a győztesek

Súlyokkal csaltak a győztesek

24.hu, fotó: news.com.au

Majdnem lincselés lett a vége a horgászversenynek.

Pénteken tartották meg a Lake Erie Walleye Trail horgászversenyt Ohióban, ahol Chase Cominsky és Jake Runyan állhatott volna fel a dobogó legfelső fokára a mérlegelés után – írja a CBS News.

Csakhogy közben egy másik versenyző megkérdőjelezte Runyan és Cominsky eredményét. Itt meg is szakadt a Facebook-élő, egy másik videóban pedig már az látható, ahogy elszabadulnak az indulatok, mikor az egyik nyertes halát felvágják és súlyokat és más halak filéit találják bennük. A többi halat is felvágják, mindegyikben volt valamilyen tárgy, amivel növelték a fogások súlyát.

Ahogy átnézik a halakat, a tömeg egyre felháborodottabb, felhozzák, hogy a két versenyzőt már korábban is vádolták csalással, valamint azzal fenyegetik őket, hogy kihívják a rendőröket, mert a két férfi több ezer dollárt lopott el lényegében a többiektől az előző megmérettetéseken