MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Sakk-matt helyett visszalépés

Sakk-matt helyett visszalépés

spiegel.de

A sakkvilágbajnok, Magnus Carlsen, egy lépés után véget vetett az online partinak.

Ilyet még soha nem tett, visszalépett. Ellenfele Hans Niemann 19 éves amerikai tinédzser volt, akitől korábban meglepő vereséget szenvedett. Nyilvánosan először beszélt csalásról. A Der Spiegel a Twitteren közölt nyílt levél alapján a norvég világbajnokot idézte, aki úgy fogalmazott: „Niemann többször csalt – még a közelmúltban is –, mint amit nyilvánosan elismert.” Ellenfele lépései szokatlanok voltak, az egyik utolsó párharcban az volt a benyomása, hogy nem feszült, még a kritikus pozíciókban sem koncentrál teljesen a játékra, miközben úgy játszott feketével, ahogy szerinte csak maroknyi játékos képes. A 2013 óta világbajnok 31 éves Carlsen bejelentette, motivációhiány miatt nem védi meg újra a címét.