MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Rengeteg otthont tehet lakhatatlanná a klímaváltozás

Rengeteg otthont tehet lakhatatlanná a klímaváltozás

hazipatika.com

A klímaváltozás miatt sok helyen jelentős tengerszint-emelkedésre kell készülnünk.

Ennek következtében pedig rengeteg ház válhat lakhatatlanná. Csak Angliában például mintegy 200 ezer otthont fenyeget ez a veszély egy frissen publikált tanulmány szerint.

A tengerszint emelkedése 30 éven belül legalább 200 ezer angliai otthont sodorhat veszélybe, az áradás ugyanis ma már szinte elkerülhetetlennek tűnik a klímaváltozás folyamatos fokozódása miatt. A part melletti ingatlanok tehát 2050-ig potenciálisan menthetetlenné válhatnak – állapította meg egy friss tanulmány, amelynek eredményiről a The Guardian is beszámolt.

A kutatók állítása megerősíti a Környezetvédelmi Ügynökség vezetőjének, James Bevan-nek azon kijelentését, miszerint az érintett közösségeknek hamarosan beljebb kellene költözniük, házaikat ugyanis nem lehet megmenteni. A legveszélyeztetettebb területek között szerepel Észak-Somerset és Sedgemoor is. A veszélyben lévő házak összértéke több tízmilliárd fontra becsülhető.

Az előrejelzések szerint az angliai partszakaszoknál átlagosan 35 centiméterrel emelkedik a tengerszint 2050-ig. A problémát tovább fokozódik a talajerózió, valamint a szélsőséges viharok miatt is egyre nagyobbra csapó hullámok révén. A tanulmány vezetője, a Kelet-Angliai Egyetemen dolgozó Paul Sayers egyébként azt nyilatkozta a témával kapcsolatban, hogy számos nagyobb tengerparti várost továbbra is meg tudnak védeni az áradástól, a veszélyben lévő területeken lakóknak viszont segíteni kell az elköltözésben.

„Ezek a változások hamarabb bekövetkeznek, mint gondolnánk, ezért már most ki kell találnunk, hogyan tudunk hozzájuk alkalmazkodni” – emelte ki Jim Hall, az Oxfordi Egyetem éghajlati és környezeti kockázatokkal foglalkozó professzora, aki egyébként nem vett részt az új tanulmány elkészítésében.

A szakértő ugyanakkor rámutatott arra, hogy egyszerűen képtelenség minden egyes házat és üzletet megvédeni a tengerszint-emelkedéstől. Éppen ezért nagyon fontos, hogy még időben és őszintén kommunikálják a veszélyeket és a lehetséges megoldásokat az érintett lakóknak és vállalkozóknak.