MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Pilóta nélküli küldetés

Pilóta nélküli küldetés

krone.at

Az Egyesült Arab Emírségek 2024-ben pilóta nélküli űrhajót akar küldeni a Holdra.

Ezzel Oroszország, az USA és Kína után negyedik országként teljesítenék ezt a küldetést, idézte a krone.at az emírségek alelnöke, Dubaj emírje, Mohammed bin Raschid Al Maktum sejk bejelentését. Az űrhajót száz százalékig az emirátus mérnökei építik, és az alelnök néhai apja után „Raschid” nevet kapja. A mélyen tisztelt személy egyébként 30 évig volt Dubai emírje 1990-ben bekövetkezett haláláig.
A misszió során adatokat és képeket igyekeznek gyűjteni a Föld műholdjának korábbi feltáratlan területeiről, és ezeket elérhetővé teszik a hazai és a külföldi kutatóközpontok számára. A cikk megemlékezik arról, hogy az Emirátusok az első arab nemzet, mely sikeresen küldött űrszondát a Mars felé. Az idén felbocsátott „Hope” szondának hét hónap után kell elérnie a vörös bolygó körüli pályára. A kutatók teljes képet szeretnének kapni a marsi éghajlatról egy teljes Mars-évben, és azt vizsgálják, miért tűnt el a víz a Marsról. A gazdag olajország, ezzel új, 21. századi irányt próbál keresni, a jövő iparágát, az űrkutatást egy lehetséges megoldásnak tekinti, adja közzé a krone.at.