MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
„Oroszország ellopta Ukrajna történelmét

„Oroszország ellopta Ukrajna történelmét" – vélik az ukránok

index.hu

Olekszij Aresztovics úgy véli, hogy a legmegfelelőbb név az ország számára a Rusz-Ukrajna lenne.

Ukrajnának új nevet kell adni, mert csak így lehetséges megfosztani Oroszországot attól, hogy történelmét a Kijevi Rusztól eredeztesse − mondta Olekszij Aresztovics a minszki béketárgyalásokon résztvevő ukrán delegáció vezetője. A Kárpáthír szerint a politikus már a nevet is kitalálta.

Oroszország egyszerűen ellopta Ukrajna történelmét és annak minden sikerét, dicsőségét. Ezért küzdeni kell visszaszerezni nemzetközi szinten is a Kijevi Rusz hagyatékát − vélekedik az ukrán politikus, aki hozzátette:

Ukrajna számára most ez volna a legfontosabb, még a harckocsiknál is jelentősebb lépés a helyes irányba, amelyben most Ukrajna halad.

Olekszij Aresztovics úgy véli, hogy a legmegfelelőbb név az ország számára a Rusz-Ukrajna lenne, ezzel pedig újabb csapást mérhetnének Moszkvára.