MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Negyedik oltás: sinopharmosoknak nem kell, szputnyikosoknak igen?

Negyedik oltás: sinopharmosoknak nem kell, szputnyikosoknak igen?

atv.hu

Rusvai Miklós virológus úgy véli, a jelenlegi ajánlás szakmai szempontok szerint készült.

Az unión belüli korlátlan utazáshoz akár negyedik oltásra is szüksége lehet annak, aki valamelyik keleti vakcinát kapta, hiszen az uniós vakcinaigazolvány minden kedvezményére csak azok jogosultak, akik két adag, az Európai Gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinát kaptak. A Sinopharm esetében kiváltható az elvárt két oltás eggyel is, hiszen a kínai vakcinával oltott emberek kérhetik a Janssen egydózisú készítményét is, a Szputnyikkal oltottak számára viszont ezt a kombinációt egyelőre nem ajánlják. Adminisztratív akadály azonban ennek sincs.

Azok, akiket Szputnyik vakcinával oltottak be, most feltehetően védettek ugyan, de az oltottsággal járó más lehetséges előnyökről, például az Európán belüli korlátlan utazásról le kell mondaniuk, ugyanis az uniós vakcinaigazolvány csak azoknak jár, akik az Európai Gyógyszerügynökség által elfogadott nyugati vakcinákat kapták.

A két keleti vakcina közül az egyik, a Sinopharm esetében engedélyezte a magyar kormány az egydózisú, Janssennel való kombinációt, ezért a kínai vakcinával oltott magyaroknak a harmadik oltás zöld utat adhat bármelyik uniós országba, a Szputnyikkal oltottaknak viszont nemcsak egy harmadik, de egy negyedik oltásra is szükségük lenne ugyanehhez.

Az orosz oltóanyag Janssen vakcinával való kombinálásának adminisztratív akadálya nincsen, ám kielemte, hogy az a Szputnyik után nem lesz olyan hatékony, mintha más vakcinát kapna az illető.

„Ha vakcinaigazolványra van valakinek szüksége, akkor nem a hatékonyság a fontos, hiszen a Szputnyik vakcina tökéletesen megvédi, neki nincs szüksége arra. Neki vakcinaigazolványra van szüksége, amit a Janssen után simán megkap egy oltással” – ezt Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője mondta, aki az Európai Bizottsághoz fordul., hogy módosítsanak a jogszabályon, vagy találjanak egy „kiskaput.”

A Híradónknak nyilatkozó utazási iroda vezetője szerint azok, akik nem akarták megfizetni a beutazáshoz szükséges PCR tesztek költségét, ebben a szezonban olyan úti célt választottak, ahol erre nem volt szükség.

„Azok az országok, amik nyaralás szempontjából érdekesek, mint Törökország, Görögország, tehát a Földközi-tenger mentén fekvő országok, ott tudomásom szerint elfogadják a keleti vakcinákat is, mind az oroszt, mind a kínait, így ott azért érezhetően nem csökkent az utazók száma. Ha vesszük például Ausztriát, ahol nem fogadnak el keleti vakcinát, ott azért egy jóval nagyobb visszaesés tapasztalható” – magyarázta.