A csernobili atomerőmű negyedik reaktorának balesete 1986-ban az emberiség történetének legnagyobb mértékű radioaktív anyag kibocsátását idézte elő – írja egy friss tanulmány. Több mint három évtized telt el azonban a katasztrófa óta, és Csernobilban található ma Európa egyik legnagyobb vadrezervátuma. A kutatók először 2016-ban fedezték fel, hogy a nukleáris reaktorhoz közelebb olyan keleti levelibékák (Hyla orientalis) élnek, amelyek bőre a szokásos zöld helyett fekete. Ezek a békák ismerősek lehetnek akár a mesekönyvekből is, jellegzetesen zöldek tehát, igaz előfordulnak belőlük sötétebb változatok is – a Csernobilban találta példányok azonban adott esetben szurokfeketék voltak. Mindennek nyilvánvalóan köze van a radioaktív sugárzáshoz, különösen pedig ahhoz az izgalmas kérdéshez, hogy az élővilág miként adaptálódik egy olyan kedvezőtlen körülményhez, mint a megnőtt sugárzási szint.

Ismert tény, hogy a sötétebb színt a melanin okozza, egy olyan típusú pigment, amely nem csak az ultraibolya sugárzás negatív hatásait csökkenti, de az ionizáló sugárzásét is (mint azt már több gomba esetében is megfigyelték). A melanin további előnye, hogy képes a sejten belül is összegyűjteni és semlegesíteni a már ionizált molekulákat. Összességében mindez a sejtkárosodás ellen, vagyis a túlélés irányában hat.

• sugárzás
• Csernobil
• levelibéka