MENÜ
2024. október 6.
Brúnó, Renáta
Mérföldkő a fúziós energia hasznosításában

Mérföldkő a fúziós energia hasznosításában

economx.hu

A magfúzión alapuló energiatermelés az emberiség nagy kihívása.

Felavatták az európai és japán összefogásban Nakában épített JT-60SA kísérleti fúziós berendezést, aminek sikeres működése jelentős mérföldkő mind a tudományos közösség, mind az ipar számára, és új lehetőségeket nyit a fúziós energia kiaknázásában.

A japán Naka városában történt eseményen jelen volt többek között Kadri Simson, az Európai Unió energiaügyi biztosa, Masahito Moriyama japán oktatásért, kultúráért, sportért, tudományért és technológiáért felelős miniszter, valamint Sanae Takaichi tudományos és technológiai politikáért felelős államtitkár, de több vezető politikus, ipari vezető és a kutatói közösség tagjai is részt vettek, hogy tanúi lehessenek az ünnepélyes plazmaműveletnek.

A magfúzión alapuló energiatermelés az emberiség nagy kihívása, a kapcsolódó megoldások fejlesztésében a Japánban létesült berendezés jelentős mérföldkőnek számít.

A fúziós eszköz fontos tudományos kísérletek helyszíne lesz a következő évtizedekben. Nagyon büszkék vagyunk, hogy ehhez a jelentős projekthez fizikus és mérnök kollégáink nemzetközi mércével is kiemelkedő színvonalú munkával tudtak hozzájárulni. Sikereik egyúttal a HUN-REN EK kutatási stratégiáját is meghatározzák
– mondta Dr. Horváth Ákos, a HUN-REN EK főigazgatója.

Az EUROfusion együttműködés tagjaként a HUN-REN EK kutatói és mérnökei első európai résztvevőként szállították az általuk fejlesztett diagnosztikai eszközt a japán kísérlethez 2019-ben.

A hat éve indult projekt eredményei most hasznosulnak igazán, hiszen a magyar fejlesztésű intelligens kamerarendszeren keresztül láthatták először az európai és japán kollégák az első plazmát a JT-60SA tokamakban.

A látható fény tartományában működő kamerák elengedhetetlen fontosságúak minden fúziós berendezés indulásánál. Egyrészt azért, mert hatalmas mértékben megkönnyítik a kísérletvezetők munkáját, másrészt mert a felvételeket nézve olyan érzésünk támad, mintha saját szemünkkel figyelnénk, mi történik a kísérlet belsejében ‒ mondta Dr. Szepesi Tamás fizikus, az intelligens kamerarendszer létrehozása céljával a HUN-REN EK-ban indított EDICAM-projekt vezetője.

Ez szó szerint lélegzetelállító, láttam kollégáimat hosszú másodpercekig úgy elmerülni az EDICAM-vezérlőállomás monitorainál, mintha semmi más nem számítana – tette hozzá.

Az JT-60SA, az Európai Unió és Japán között aláírt „Broader Approach” megállapodás eredménye, mely tudományos együttműködés célja a fúziós ismeretek előmozdítása különböző projektek révén. Az eszköz építése 2007-ben kezdődött, az összeszerelés 2020-ban fejeződött be. Azóta számos technikai fejlesztés történt, az első plazmakísérleteket 2023. október végén végezték. A projekt összköltsége az építési fázisban – jelenlegi értéken – körülbelül 560 millió euró, amit Európa és Japán közösen finanszírozott. A projektet a tudományos diplomácia remek példájaként tartják számon, elismerve a közös munka szellemiségét, hatékony irányítását és példás végrehajtását.

A HUN-REN EK kutatói és mérnökei nem először építenek videodiagnosztikai rendszert magfúziós kísérletekhez.

A világ legnagyobb sztellarátorán, a Wendelstein 7-X-en nyolc éve működő, HUN-REN EK fejlesztésű kamerarendszeren keresztül volt látható az első ottani plazma is, amelynek ikonikus képei bejárták a világsajtót. Nagyrészt ennek a sikernek köszönhető, hogy Japán a magyar fejlesztésű kamerarendszer mellett döntött.

A fúziós energiának számos előnye van, ennek köszönhetően a jövő energiamixének ígéretes jelöltjeként tartják számon.

A szükséges üzemanyag bőségesen rendelkezésre áll, ezzel a geopolitikai konfliktusok kockázata minimalizálható, emellett a fúzió nem termel üvegházhatású gázokat. A JT-60SA számos lehetőséget kínál a tudományos közösség számára, legyen szó továbbképzésről, szakértői tapasztalatok szerzéséről vagy plazmakísérletek végrehajtásáról, amelyek jelentősen hozzájárulnak a fúziós fizikai folyamatok megértéséhez. A tehetségek bevonzására létrehozott nyári iskolában a terület legjobb szakértőinek vezetésével tartanak képzéseket. Az újonnan szerzett tudás közvetlenül alkalmazható Európa legnagyobb nemzetközi fúziós berendezése, az ITER most zajló építése során.